2007. március. 27. 12:40 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 27. 12:15 Vállalkozás

Kétszázharminc ellenőrzést tartott a Zöld kommandó

A minisztérium által indított Zöld kommandó akciósorozat keretében 230 ellenőrzést tartottak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, hét esetben szabtak ki bírságot, további tíz eljárás még folyamatban van a hulladék-elhelyezési szabályokat megsértőkkel szemben.

A nyírségi akciócsoport tagjai 90 helyszínen tartottak ellenőrzést, valamint 50 közúti és 90 önkormányzati vizsgálat is volt a térségben. Szabálytalanságot csak 17 helyen, az esetek alig valamivel több, mint 7 százalékában tapasztaltak, ami azt jelzi, hogy Szabolcsban nem jellemző az illegális szemétlerakás. Úgy vélte,  ez a települési önkormányzatoknak is köszönhető, a helyhatóságok ugyanis a foglalkoztatott közmunkásokkal rendszeresen ellenőriztetik a területeket, megakadályozzák az illegális szemétlerakó helyek kialakulását, vagy a mégis adódókat gyorsan felszámolják.
   
Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy a Zöld kommandó elnevezésű razziákat a jövőben is folytatják Szabolcs megyében. Kiemelten ellenőrzik majd például az építőipari cégeket, vállalkozásokat,hiszen az akció eddigi szakaszában talált illegális hulladéklerakó helyek a tapasztalatok szerint úgy alakultak ki, hogy először bontott építőanyag, törmelék került oda, majd szemetet is hordtak rá mások. A közutak mentén szintén szigorítják a ellenőrzést, hogy lehetőleg tetten érjék azokat, akik gépkocsijukból háztartási szemetet dobnak ki.