Ötmillió eurós hitelkeret a kis-és középvállalkozóknak
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által biztosított 5 millió eurós hitelkeretet felhasználva különböző lízingkonstrukciókat kínál majd a Budapest Lízing Zrt. a kevésbé fejlett térségek kis és közepes cégeinek, őstermelőinek, egyéni vállalkozóinak - közölte a társaság.
Az EBRD hitele azon 25 ezer lakos alatti településeken bejegyzett és működő őstermelők, egyéni vállalkozók, illetve legfeljebb 100 dolgozót foglalkoztató, s maximum 7 millió euró (mintegy 1,8 milliárd forint) éves árbevételű kkv-k számára érhető el, amelyeknek új beruházásaikhoz (így például szállítóeszközök, mezőgazdasági termelőeszközök vásárlásához) külső forrásra van szükségük.
A vállalkozók az európai uniós támogatást forint, euró és svájci frank alapú konstrukcióban igényelhetik, a finanszírozott összeg felső határa legfeljebb 125 ezer euró (mintegy 32 millió forint) lehet. Az uniós támogatás felhasználása során a Budapest Lízing az ügyfelek igényeihez és anyagi lehetőségeihez igazodó ajánlatokat nyújt.
A finanszírozást az Európai Bizottság és az EBRD közös programja biztosítja, ennek célja a vidéki vállalkozások fejlesztése, kedvezményes források biztosítása számukra.
A Budapest Lízing 2003 óta partnere az EBRD/EU kkv finanszírozási programjának. Ennek keretében több mint 2.700 lízing ügyletet finanszíroztak. Ebből mintegy kétezer - 30 ezer eurónál kisebb értékű - mikro-lízing volt, amelyeket jellemzően szállítóeszközök (tehergépjármű, kamion), mezőgazdasági termelőeszközök és faipari berendezések vásárlására vettek igénybe az ügyfelek.
A Budapest Lízing 2004 végén 20 millió euró értékű támogatási konstrukcióra szerződött az EBRD-vel, melyet 2005-ben további 5 millió euróval bővítettek. A most aláírt megállapodással a magyar lízingpiacon a Budapest Lízing nyújtja a legszélesebb körben ezt a speciális, EU által támogatott finanszírozási formát, amellyel a vállalat tovább erősíti vezető pozícióját a termelőeszköz-lízingben.