A rovat támogatója: HVG Extra Business
Business magazin HVG Extra Business 2018. május. 10. 13:15

Miért akarunk másokon bosszút állni?

Az ember veleszületett igazságérzettel rendelkezik, és a bosszú jelentős szerepet játszik az emberek társadalmi rendjének fenntartásában. De tehetünk-e az ellen valamit, ha elfog minket a vágy, hogy másvalakit szenvedni lássunk?

Annak érdekében, hogy sejtésünk legyen arról, mennyire mélyen gyökerezik az emberben a bosszúvágy, nézzünk meg egy svájci kutatók által elvégzett kísérletet! Ernst Fehr és csapata egyfajta bizalomjátékkal vizsgálta a bosszúállás dinamikáját. A résztvevők részletes tájékoztatást kaptak az alábbi, kétszereplős játék szabályairól:

Tegyük fel, hogy külön-külön szobában tartózkodunk a társunkkal, valamint a későbbiek során sem szerzünk tudomást egymás kilétéről. A kísérletvezető 10 dollárt ad mindkettőnknek. Ezután el kell döntenünk, hogy átküldjük-e a másik résztvevőnek a 10 dollárt, vagy megtartjuk magunknak. Ha megtartjuk, mindketten megtarthatjuk a pénzt, és a játéknak vége. Ha azonban odaadjuk a másik játékosnak a pénzünket, a kísérletvezető megnégyszerezi az összeget – így a másiknak megmarad az eredeti 10 dollárja, és még 40 dollárt is bezsebelhet. Ekkor ő választhat: (a) megtartja az összes pénzt, ami azt jelenti, hogy 50 dollár az övé, de nekünk semmi sem jut; (b) visszaküldi a pénz felét nekünk, ekképpen 25 dollárt nyerünk mindketten.

A kérdés természetesen az, hogy megbízunk-e a másik személyben. Átküldjük-e neki a pénzt – ezzel potenciálisan feláldozva a nyereményünket? És vajon a másik személy méltányolja-e a bizalmunkat, és megosztja-e velünk a kapott összeget?

A büntetés öröme

Ez az alap-bizalomjáték, a svájci verzió azonban kiegészítette egy másik elemmel: ha a társunk úgy dönt, hogy megtartja mind az 50 dollárt magának, a saját pénzünkön megbüntethetjük. A kísérletvezetőnek odaadott, kemény munkával megkeresett pénzünk minden egyes dollárjáért 2 dollárt vonnak le mohó partnerünk nyereményéből. Ez azt jelenti, hogy ha úgy döntünk, hogy 2 dollárt feláldozunk a saját pénzünkből, akkor a társunk 4 dollárt veszít majd el, ha pedig 25 dollárt, akkor a teljes nyereményét.

Képzeljük el: ha részt vennénk a játékban, és a játékostársunk visszaélne a bizalmunkkal, belemennénk ebbe a költséges bosszúba? Áldoznánk-e a saját pénzünkből azért, hogy a másik rosszul járjon? A kísérlet azt igazolta, hogy azok, akiknek lehetőségük adódott megbüntetni a partnerüket, megtették, mégpedig keményen.

Mégsem ez az eredmény lett a kutatás legizgalmasabb tanulsága. A kísérlet ideje alatt a résztvevők agyműködését pozitronemiszsziós tomográffal (PET) vizsgálták. Az eredmények fokozott tevékenységet mutattak ki az agynak azon a területén, amely a jutalmazás megéléséért felelős. Mindez azt sugallja, hogy az árulás megtorlásának vágya - még akkor is, ha mi is megfizetjük az árát - biológiailag kódolt bennünk. Sőt, élvezetet okoz, legalábbis ahhoz hasonló reakciót vált ki.

Bizalom és bosszú

Az ember veleszületett igazságérzettel rendelkezik, és a bosszú – még ha személyes veszteséggel jár is – jelentős szerepet játszik az emberek társadalmi rendjének fenntartásában.

A bosszú azonban több a puszta személyes vágyunk kielégítésénél, hogy elégtételt vegyünk a másikon. A bosszú és a bizalom ugyanannak az éremnek a két oldala. Ahogyan azt a bizalomjátéknál láttuk: az emberek általában hajlandók megbízni másokban, még azokban is, akiket nem ismernek, és akikkel soha többé nem találkoznak.

Ez az alapvető bizalom magyarázza azt is, hogy miért zaklat fel bennünket annyira, ha megszegik a bizalmon alapuló társadalmi szerződést; és hogy ilyenkor miért vagyunk hajlandók időt, pénzt áldozni, és néha a testi épségünket is kockára tenni azért, hogy megbüntessük a szabályszegőt.

A bosszú tényleg édes?

Sok bölcs figyelmeztet a revans következményeire. Mark Twain szerint

„a bosszú tökéletlen eszköz: mert az egész csak várakozás; a dolog maga fájdalom, nem öröm – legalábbis túlnyomó részben fájdalom”.

Walter Weckler azt mondja, hogy

„a bosszú olyan hatékonyan csillapítja az érzelmeket, mint sós víz a szomjat”.

Albert Schweitzer megfogalmazásában pedig

„a bosszú… ahhoz a kőhöz hasonlít, amely, miután az ember keservesen felgörgette a hegytetőre, annál hatalmasabb erőszakkal robog vissza rá, és töri el azokat a csontokat, amelyeket izmai mozgásba lendítettek.”

A bosszú az egyik legalapvetőbb emberi reakció: ahhoz a hihetetlen képességünkhöz kapcsolódik, hogy meg tudunk bízni másokban, és mivel szervesen a természetünkhöz tartozik, olyan ösztön, amelyen nehéz úrrá lenni.

Talán magunkévá tehetünk egy zenszerűbb életfelfogást. Talán megpróbálhatjuk hosszú távon szemlélni a következményeket. Talán elszámolhatunk tízig – vagy tízmillióig –, és kivárhatjuk, amíg az idő megsegít bennünket. Mindamellett nagyon valószínű, hogy az efféle lépések csupán enyhe csillapítószerek a sajnálatos módon túlságosan is gyakori érzésre.

Ha elfog a kísértés...

Amikor nem tudjuk teljesen elnyomni a bosszúszomjunkat, talán olyan megoldásokat kellene keresnünk, amelyekkel negatív következmények generálása nélkül ereszthetjük ki a gőzt.

Készíthetnénk például egy nagy betűs, „SZÉP NAPOT” feliratú táblát, amelynek a hátoldalán sokkal kisebb betűkkel a „B@szd meg!” áll. Az autónk kesztyűtartójában tarthatnánk, és ha valaki túl gyorsan hajt, bevág elénk a sávba, vagy bármilyen más módon veszélyeztet bennünket vezetés közben, egyszerűen odatarthatnánk az ablakhoz a feliratot – természetesen a „SZÉP NAPOT” mondattal kifelé.

A fenti cikk Dan Ariely Zseniálisan irracionális című könyvének egy szerkesztett részlete. Ha érdekli, miért csökkentik a nagy prémiumok a vezetők teljesítményét, mit tanít a legózás a munka élvezetéről, rendelje meg a szerző könyvét itt.

A pszichológia és a viselkedési közgazdaságtan neves professzora június 12-én a TEDxBudapest vendége lesz. Az előadássorozat témája: Racionális / Irracionális - Döntéseink csodálatos logikátlanságaJegyet itt vásárolhat a rendezvényre.