Amikor szerzőtársával arra kereste a választ, miért emelkednek fel és süllyednek le egyes nemzetek, arra jutott: a gazdasági siker sem történelmileg, sem földrajzilag, sem kulturálisan, sem etnikailag nem determinált. Daron Acemoglu közgazdászt kérdeztük a felemelkedés titkáról, Magyarország útjáról és a következő kritikus fordulatról.
HVG Extra Business: Néhány közgazdász a földrajzi tényezőket, mások a kultúrát vagy a tudatlanságot tartják a gazdasági egyenlőtlenségek okának. Miért buknak el a nemzetek? című – James A. Robinsonnal közösen írt – könyvében elmagyarázza, hogy egyik elmélet sem az igazi. Mi cáfolja például a neves német közgazdász-szociológus, Max Weber elméletét a protestáns etika és a gazdasági sikerek közötti összefüggésekről?
Daron Acemoglu: Munkánkban arra jutottunk, hogy nincs feltétlenül nagy különbség abban, miként teljesítenek a katolikus vagy a protestáns országok. Még Max Weber is azt írja, hogy a katolikus Franciaország ugyanolyan gyorsan iparosodott, mint protestáns szomszédjai. Természetesen ez nem jelenti, hogy a protestáns reformáció nem fejtett ki lényeges hatást. Bizonyíték van arra, hogy hozzájárult az írástudás terjedéséhez Európában, és politikai következményei révén valószínűleg az európai gazdasági növekedéshez is. Különösen az által, hogy destabilizált több abszolutisztikus rezsimet, és politikai változásra ösztökélte a városi érdekek képviselőit. Amit azonban mi állítunk, hogy akár protestáns, akár katolikus vallású egy ország, annak önmagában kicsi a hatása a gazdasági fejlődési potenciáljára.
HVG Extra Business: Könyvük szerint a földrajzi különbségeken is túl lehet lépni, vagyis azok sem legyőzhetetlen akadályok a gazdagság felé vezető úton. Az egyenlőtlenség, amit gyakran ennek tulajdonítanak, inkább az ösztönzők hiányának, illetve strukturális problémáknak az eredménye.
A Massachusettsi Műegyetem (MIT) közgazdaságtani tanszékének örmény származású professzora 1967-ben született Isztambulban. Az intézményi közgazdaságtan képviselőjeként pályafutása során számos kitüntető elismerést nyert el. Tagja a Török Tudományos Akadémiának és az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémiának.
D. A.: Számos példa illusztrálja ezt világosan. Könyvünket az Egyesült Államokban lévő Nogales és a mexikói Nogales közötti kontraszttal kezdjük. Ezt a kisvárost kettévágja az amerikai-mexikói határ, de földrajzi különbség nincs köztük. A két Nogalesnek mégis egészen más a gazdasági teljesítménye, mert különböző intézményi keretek közé kerültek. Vagy ott van Dél-Afrikában Botswana példája, amely arra mutat rá, hogy megfelelő intézmények meghonosításával az államok túljuthatnak a leküzdhetetlennek hitt földrajzi akadályokon. Ennek az országnak nincs tengere, a malária őshonosnak számít, és tele van gyémánttal (ami az úgynevezett nyersanyagátok jelensége miatt nem feltétlenül jó dolog). Botswana mégis a XX. század második felének leggyorsabban növekvő országa lett.
HVG Extra Business: Az intézmények határozzák meg egy ország sikerét vagy bukását – ez a fő tézisük. A fejlődés szempontjából melyik a legfontosabb intézmény? Néhány elemző azt állítja más művei alapján, hogy ön szerint a tulajdonjogok biztonsága. Valóban így van?
D. A.: A tulajdonjogok biztonsága csak egyike azoknak az intézményeknek, amelyek elősegítik a gazdasági aktivitást, de önmagában ez nem elég. Képzeljünk csak el egy társadalmat, amelyben a tulajdonjogokat erősen védik, de a népességnek csupán egy kis része vehet részt a modern gazdasági tevékenységekben. Ez nem fogja az erőforrások hatékony elosztását megteremteni, és nem lesz jó közös alap az innovációkhoz sem. Ugyanígy nem mozdítja előre a magas fokú termelékenységet és az innovációt az sem, ha a tulajdonjogok biztosak, de a gazdaságot néhány monopólium uralja. Mi amellett érvelünk, hogy a befogadó gazdasági intézmények teremtenek ösztönzőket a befektetésre és az innovációra, és ezek teszik lehetővé az emberek részvételét a gazdasági tevékenységekben. De ezek a gazdasági intézmények olyan befogadó politikai intézmények támogatására szorulnak, amelyek a politikai hatalmat széles körben szétterítik a társadalomban, és ellenőrzik a hatalom gyakorlását is.
HVG Extra Business: Az önök által említett történelmi példák között megtalálhatjuk Magyarországot is, többek között a második jobbágyság kapcsán. Miközben a nagy pestisjárvány a nyugati országokat a befogadó intézmények felé mozdította el, Kelet-Európa – különösen Magyarország és Lengyelország – még kizsákmányolóbb lett. Mi az oka annak, hogy nagy kataklizmák egyes országokat az ellenkező irányba sodornak?
D. A.: Elméletünk szerint a nagy történelmi fordulatok hatása nagyban függ a fennálló gazdasági és politikai intézményektől, valamint a társadalmi berendezkedéstől. Ha a nagy pestisjárvány Európa különböző részeire gyakorolt hatását nézzük: Nyugat-Európában – különösen Angliában, ahol akkor már voltak ellenőrzési lehetőségek a feudális földesurak hatalmával szemben, és ahol az urbanizált városok elég fejlettek voltak a szolgasorban lévő munkaerő elcsábításához – a népesség pestis miatti drámai csökkenése a feudális rend szétporladásához vezetett. Kelet-Európában viszont – ahol a hatalmon lévőket kevésbé ellenőrizték – a pestis okozta károk arra késztették a földesurakat, hogy még keményebb követelésekkel lépjenek fel, és még többet csikarjanak ki a kisebb létszámú munkaerőből.
HVG Extra Business: Az Osztrák–Magyar Monarchia önök szerint jó példa arra, hogy a politikai elit fél a kreatív rombolástól. 1802-ben ugyanis I. Ferenc császár betiltotta az új gyárakat Bécsben, és nem engedélyezte a vasútépítést sem, mert szerinte forradalmat hozott volna a birodalmába. Manapság a magyar kormány az ipart támogatja a szolgáltatásokkal szemben, csökkenti a felsőoktatási kiadásokat, a középiskolákban pedig a szakmunkásképzést erőlteti. Mit üzen ez a gyakorlat a történelmet ismerőknek?
D. A.: Sajnos velünk él ma is a félelem a kreatív rombolástól, az új technológiáktól és a gazdasági fejlődés új cégeket és új embereket színre léptető dinamikájától. A jó politikai rendszerek – amelyeket mi befogadó politikai intézményeknek nevezünk – semlegesíteni tudják ezt a félelmet azáltal, hogy nem adnak ellenőrizetlen hatalmat az uralmon lévők kezébe pozícióik megvédésére (amit sokszor akár a gazdasági fejlődés elnyomása révén is megtennének). Sajnos Magyarország, amely a kommunizmus bukása után nagyszerűen indult, úgy tűnik, kizsákmányoló, represszív, maradi kormányzat felé mozdult el. Olyan kívülálló számára, amilyen én vagyok, nehéz megérteni, mindez miként következett be, és a magyar emberek miért tolerálják e jelenséget, ahelyett, hogy demokratikus hatalmukkal élve új kormányt keresnének.
HVG Extra Business: Lát-e olyan – önök által kritikus fordulatnak nevezett – globális jelenséget, amely kimozdíthatja világunkat mostani politikai és gazdasági egyensúlyából? Vagy ezt csak századokkal később lehet megítélni?
D. A.: Valóban nem könnyű a kritikus fordulatokat átélésük közben észlelni, de azért van néhány kulcsmomentum. Ilyen például a digitális technológiák megérkezése és elterjedése, mert egyrészt újfajta gazdasági lehetőségeket nyitnak meg (ami kéz a kézben jár a jelentősebb mértékű kreatív rombolással), másrészt megváltoztatják a politikai egyensúlyokat. Ez utóbbi persze kétélű lehet: a digitális technológiák képesek felfegyverezni az embereket az elnyomó rezsimek elleni fellépéshez, ugyanakkor a hatalmas erőforrásokkal rendelkező kormányok is felhasználhatják őket a lakosság ellenőrzésére.
Szegő Iván Miklós cikke a HVG Extra Business 2015/2-es számában jelent meg, a tartalom előállításában a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt. A fenti írás egy rövidített kivonat, amennyiben szeretné teljes egészében elolvasni az interjút, ezen a linken megrendelheti a lapszámot.
