2013. június. 26. 06:38 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 26. 06:12 Karrier

Ott magas a termékenység, ahol dolgoznak a nők

A KSH szakértője szerint a két gyermeket vállalók aránya a jövőben valószínűleg csökkenni fog, egyre többen maradnak majd gyerek nélkül, és feltehetően nőni fog az egy-, illetve a háromgyermekesek aránya.

Nemzetközi tapasztalatok szerint ott magas a termékenység, ahol magas a nők foglalkoztatottsági rátája is - nyilatkozta a Népszabadságnak Pongrácz Tiborné, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese.

A szakember a lap szerdai számában elmondta: a társadalom az utóbbi tíz évben jelentős változáson ment át, míg 2000-ben 75 százalékkal a család vezetett a munkával szemben a fontossági sorrendben, addig mára a munka fontossága 50 százalékra nőtt.

Mindez nem a karrierépítéssel függ össze, hanem azzal, hogy a bizonytalan munkaerő-piaci helyzetben a család fenntartása szempontjából fontos, hogy mindkét szülőnek legyen munkahelye - fogalmazott.

A csökkenő születésszámnak az is oka, hogy a tervezett gyermekek jelentős része nem születik meg, rövid távú gyermekvállalási terveit az érintettek harmada tudja megvalósítani. Ennek például az az oka, hogy a nők egyre idősebb korban szülnek, első gyermeküket ma átlagosan 28-29 évesen hozzák világra, a 30 éves nők fele pedig gyermektelen. 

Az apák életkora is emelkedik: egy tipikus apa ma a gyermek születésekor 33-34 éves, míg a rendszerváltás környékén 28-29 éves volt. Az életkor előrehaladtával viszont csökken a fogamzóképesség. Pongrácz Tiborné szerint ezért jó volna, ha a minél fiatalabb korban történő gyermekvállalást is ösztönözné a kormány.

Mindent összevetve igen nagy a valószínűsége, hogy a két gyermeket vállalók aránya a jövőben csökkenni fog, egyre többen maradnak majd gyerek nélkül, és feltehetően nőni fog az egy-, illetve a háromgyermekesek aránya.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.