2013. május. 13. 03:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 13. 08:01 Karrier

Megrázó felmondólevél: ma már csak zombiképzők vannak

Megdöbbentő felmondólevelet közölt a Washington Post. Egy New York-i tanár 40 évnyi munka után mondott fel, és azt állítja tanári hivatás ma már nem létezik, és zombiképzővé váltak az iskolák.

Amióta a STEM (Science – természettudományok, Technology – technológia; Engineering – mérnöki tudományok, Mathematics – matematika) határozza meg az oktatást, és minden mást ez alá rendeltek, azóta a legtöbb dolog adatközpontúvá, egységesen mérhetővé vált. Ez pedig, ahogy fogalmazott, "uniformizált zombiképzővé" változtatja az iskolákat.

A kiábrándult tanár felmondólevelét olvassa el a Jobline Magazinban.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.