2012. december. 10. 11:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. december. 10. 11:25 Karrier

IVSZ: már így is szakemberhiánnyal küzdünk

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a felsőoktatási keretszámok visszaállítására, vagy a cégek szerepvállalásának biztosítására kéri a kormányt - áll a szervezet közleményében.

A hazai IKT szektorban foglalkoztatottak aránya alapján (150 000 fő)  Magyarország a harmadik helyen áll az Európai Unióban - áll az IVSZ közleményében. A szervezet attól tart, hogy az új keretszámok veszélyeztetnék ezt a pozíciót.

„A teljes hazai export közel 20 százalékát produkáló magyar szoftverexport kivéreztetését eredményezheti a kormány felsőoktatási keretszámokról szóló döntése. A meghatározóan magyar szellemi teljesítményre épülő piac már ma is súlyos szakemberhiánnyal küzd, ha ez a tendencia tovább folytatódik, az magyar vállalatok behozhatatlan versenyhátrányba kerülnek.” – mondta Laufer Tamás, IVSZ elnöke.

Az IVSZ szerint a szakemberképzés kulcsa a magyar informatikai, távközlési és elektronikai szektor és a magyar szoftverexport fejlődésének. A  szoftverexport a hazai mintegy 1 000 milliárd forint értékű összes exportból körülbelül 180 milliárd forintot tesz ki. Ez – más szektorokkal ellentétben – szinte teljes egészében hazai hozzáadott értéket jelent. Magyar szellemi teljesítményről van szó, amelyet a vállalatok meghatározóan import nélkül állítanak elő kizárólag az emberi munkára alapozva.

A folyamatosan növekvő szoftver export miatt az IKT területe az egyetlen az összes hazai iparág között, amely a válság éveiben is folyamatosan növekedni tudott. Sőt, megfelelő fejlesztéspolitikai- és exportprogram esetén a fenti 180 milliárd forintos magyar szoftver export piac 5 év alatt megduplázható lenne, s ennek következtében több tízezer új munkahely jöhetne létre. A szakemberek számának további csökkenése esetén ezt a lehetőséget Magyarország egészen biztosan nem tudná kiaknázni - áll a közleményben.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.