2012. október. 18. 11:14 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. október. 18. 16:06 Karrier

Mindenki tanácstalan - vége a cafeteriának?

Úgy tűnik, hogy kevesek kiváltsága lesz a reálbérük értékének megőrzése a “Fizetésemelés 2013” országos kutatás adatai alapján - mondta Dara Péter, a Devise Hungary ügyvezető igazgatója.

A héten megkezdett bértárgyalásokon a kormányzat a jelenlegi inflációs előrejelzésében szereplő 4,3 százalékos tarifaemelkedéssel számol jövőre a minimálbérnél és garantált bérminimumnál. A tárgyalások kezdetén a munkaadói oldal önmagában az emelést is meggondolandónak tartja, míg a szakszervezetek ennél jóval magasabb emelést szeretnének mindkét területen. Ez azonban csak két terület. Mi van azokkal, akik ennél magasabb összegű fizetéssel rendelkeznek?

A DEVISE Hungary és a Simconsult által készített “Fizetésemelés 2013” című országos kutatás adataiból az látszik, sokan lesznek, akik egyáltalán semmilyen mértékű béremelésre nem számíthatnak jövőre, míg a fizetésük növekedésében bízók közül is kevés olyan munkakör van, ahol a reálbér-növekedés elérhető az emelést követően.

A felmérésből az derült ki, hogy a munkáltatók 70 százaléka a szervezet gazdasági helyzete alapján dönt leginkább a fizetések változtatásának kérdésében, az infláció követése csak harmadik helyen szerepel a szempontok között.

Ráadásul a tegnap bejelentett újabb “költségvetési kiigazítási” csomag újabb számításokra készteti a cégvezetőket és a HR-eseket. Ugyanis sokan közülük a munkavállalók ösztönzésére adták eddig a béren kívüli juttatásokat. Márpedig a tervek szerint a fizetendő egészségügyi hozzájárulás 10 százalékról 27 százalékra történő emelése esetén a munkáltatók által adott juttatások után 51,17%-os közterhet kell majd fizetni akkor, ha semmilyen más szabály nem változik.

Azonban ez egyelőre nem garantált, s ezt pontosan érzékelik a cégek képviselői is. A felmérés időszakában ugyanis csak 29 százaléka nem tervezett változást a juttatási rendszerében, ugyanakkor a válaszadók közel fele a jövő évre vonatkozó végleges szabályozás hiányában nem tudott tervezni ebben a kérdéskörben. Leginkább azok kezdenek el most ismét kalkulálni, akik 2013-ban tervezték újonnan bevezetni a béren kívüli juttatást.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.