2012. szeptember. 28. 17:53 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 28. 18:00 Karrier

Index: 700 embert bocsát el a Mol

Hétszáz dolgozójától válik meg a Mol a világgazdasági recesszió miatt elindított átszervezési programjának keretében - írja az Index. Az olajtársaság a portálnak megerősítette a tervezett létszámleépítés hírét.

Hétszáz munkavállalója elbocsátását kezdeményezi a Mol – közölte az Index, amely szerint az olajcégnél pénteken megerősítették a portál információitt. Az Opten cégtárának adatai szerint a vállalat nagyjából 5600 alkalmazott foglalkoztat, így a mostani döntés nagyjából 12 százalékos leépítést jelent - tette hozzá a portál.

A Molnál az Index kérdésére azt mondták, az iparági helyzetre reagálva átalakítja finomítási és kereskedelmi működését, ennek keretében mintegy 110 milliárd forintos eredményjavulást várnak. A program részeként kezdeményeznek elbocsátásákot. Az átalakítási programmal együtt a Mol megerősítette, a következő három évben 300 milliárd forintot fektet be Magyarországon.

Az európai finomítók – köztük a Mol hazai üzemei – nehéz helyzetben vannak, a magyar olajcég nyeresége az idei második negyedévben mindössze 700 millió forint volt. Ez 99 százalékos visszaesést jelentett az előző negyedévi több mint 70 milliárdos eredményhez képest.

A Mol szerint amíg nem tárgyalták meg a leépítés pontos menetrendjét a szakszervezetekkel, addig nincs kőbe vésve a folyamat módja. Várhatóan október közepére lesz így kész menetrend - tette hozzá az Index. A portálnál úgy tudják, a tervek alapján az elbocsátottak nagyjából fele lesz fizikai munás, a másik fele irtodai dolgozó. Emellett százötven főnél is többet küldhetnek el a százhalombattai olajfinomítótól és a kapcsolt cégeitől.

Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.