2012. július. 31. 13:56 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. július. 31. 13:58 Karrier

Komoly átalakulások a Microsoft Magyarországnál

Grósz Judit lett a Microsoft Magyarország új technológiák meghonosításáért, "evangelizációjáért" felelős szervezeti egységének, a DPE-nek (Developer and Platform Evangelism) a vezetője, amely a világcég fokozatos átalakulásának egyik kiemelt, stratégiai jelentőségű területe lett. Vass Gábor érkezésével pedig a KKV-szektor és a cloud-megoldások területei is a korábbinál nagyobb hangsúlyt kapnak.

Papp István, a Microsoft magyarországi vállalatának tavaly ősszel kinevezett új vezetője újjászervezi a hazai leányvállalatot, ennek részei a most bejelentett személyi változások.

Miután a Microsoft Magyarország korábbi DPE (azt megelőzően pedig Services) Leadje, a Microsoft csapatában 17 éve dolgozó Kollár László augusztus elsejétől a Windows Azure-felhőalapú technológia elterjesztéséért felelős terület régiós vezetője lesz, helyét – szeptember elsejei kezdéssel – a UPC Magyarországtól érkező marketing- és értékesítési szakember, Grósz Judit foglalja el. 

A közgazdász végzettségű, MBA diplomával rendelkező, szociológiai ismereteit és számítástechnikai tudását Franciaországban is fejlesztő Grósz Judit másfél évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik a telekommunikáció és a média világában. 

AMicrosoft magyarországi vállalatánál a KKV-kért, partneri területért, illetve a cloud megoldásokért felelős új vezető pedig Vass Gábor lett. A németül és angolul is kommunikáló 40 éves szakközgazdász budapesti tanulmányai mellett az Egyesült Államokban is fejlesztette tudását, FMCG-s karrierjét követően pedig immár több mint fél évtizede a Cisco hazai csapatát erősítette, ahol – a többi között – a régió KKV-piacán szerzett értékes tapasztalatokat. A szakember jelenleg a CEU Business School Executive MBA programjának hallgatója.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?