Karrier MTI / hvg.hu 2011. november. 07. 12:15

Fiatal munkavállalók: mobileszközök nélkül inkább ne is alkalmazzanak!

A közösségi média, a saját mobileszközök használata, valamint a rugalmas munkavégzés egyre inkább motiválja a fiatal szakembereket a munka világában. Van, akinek mindez legalább annyira fontos, mint az élethez szükséges víz vagy levegő. Egy 14 országban végzett nemzetközi felmérésből az is kiderült, hogy a fiatal alkalmazottak fele inkább veszítené el a pénztárcáját vagy a kézitáskáját, mintsem okostelefonját vagy mobil készülékét.

Egyre jelentősebb az igény a felsőoktatási hallgatók és a pályakezdő szakemberek körében, hogy munkájukban a közösségi médiát és a szabadon megválasztott mobil eszközöket használják, valamint egyre szívesebben választják a mobil, rugalmas munkavégzést. Mindez ma már akár a munkahelyválasztásukat is egyre inkább befolyásolhatja. A Cisco nemzetközi kutatása szerint a munkaerő toborzására és megtartására használt hagyományos módszerek rövidesen elavulttá válnak.

A 14 ország több mint 2.800 felsőoktatási hallgatójának és a 30 év alatti fiatal szakemberének megkérdezésével készült riport kimutatta, hogy a felsőoktatási hallgatók és az alkalmazottak közül minden harmadik egy állásajánlat megfontolása alkalmával legalább annyira lényegesnek tartja a közösségi médiahasználat szabadságát, a használt eszközök megválasztását és a mozgásszabadságot, mint a felajánlott bérezést. A megkérdezett hallgatók 40 százaléka, a fiatal alkalmazottaknak pedig a 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy inkább elfogadnának a mobilitás, az eszközhasználat és a közösségi médiához való hozzáférés terén nagyobb rugalmasságot biztosító állást, mint egy jobban fizető, ám kevésbé rugalmas munkahelyet.

A cikk folytatását a Jobline Magazinban olvashatja el.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.