2011. szeptember. 07. 17:07 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 07. 17:17 Karrier

Az Ab-hoz fordulnak az egyházi törvény miatt a pedagógusok

A Pedagógusok Szakszervezete az egyházakról szóló törvény megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól.

A tömörülés honlapján szerdán közzétett dokumentumban kiemelik: ma Magyarországon több egyház, vallási felekezet tart fenn iskolákat. Felidézték, hogy az egyházakról szóló törvény idei módosítása következtében 14-re csökken a hivatalosan elismert egyházak száma, így felekezeti iskolák szűnhetnek meg. A PSZ számára ezért fontos, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a törvény alkotmányellenességét - indokolták beadványukat.

A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek, vallási közösségek jogállásáról szóló törvény - amelyet július 12-én fogadott el az Országgyűlés - tizennégy egyházat és vallásfelekezetet ismert el, a jogszabály értelmében a többi vallási közösség egyházzá nyilvánításáról a parlament kétharmados többséggel dönthet majd. Szászfalvi László egyházügyekért felelős államtitkár az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség nyári táborában az MTI-nek augusztus elején azt mondta, arra számít, hogy a jelenlegi 14 egyház mellett ősszel további 8-10 egyház regisztrációs kérelme kerülhet az Országgyűlés elé.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.