2011. június. 24. 05:40 MTI/Népszabadság Utolsó frissítés: 2011. június. 24. 07:42 Karrier

Népszabadság: indoklás nélkül 749 kormánytisztviselőnek mondtak fel

A háttérintézményeket is beleszámítva, minden kormánytisztviselőt tekintve az indoklás nélkül elbocsátottak aránya öt százalék - írja a Népszabadság a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumra (KIM) hivatkozva.

Indoklás nélkül 749 kormánytisztviselőnek mondtak fel a minisztériumokban 2010. július 6. és 2011. május 31. között - közölte a Népszabadság a pénteki számában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumra (KIM) hivatkozva.

Ez 11 százalékos létszámleépítést jelentett a tárcáknál. A háttérintézményeket is beleszámítva, minden kormánytisztviselőt tekintve az indoklás nélkül elbocsátottak aránya öt százalék. A Népszabadság számításai szerint, ha a 65 ezer ilyen besorolásban lévő közszolga van, akkor az indoklás nélkül elbocsátottak száma 3200.

A KIM közölte a lappal azt, hogy volt, ahol a felszabaduló helyeket nem töltötték be újra, mert például egész osztályok szűntek meg az új kormányzati struktúrában. A Népszabadság azt írta: "mi ennek az ellenkezőjét is tudjuk, hiszen volt olyan hivatal, amelyből elküldtek közel 120 embert, de felvettek több mint 170-et".

Árva János, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke a lapban arról számolt be, hogy az ő ismereteik szerint nagyjából ötezer kormánytisztviselőnek mondtak fel indoklás nélkül.

 

 

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.