MSZP: a kormány fejezze be a "hivatásosok megalázását"!
A szocialisták szerint a kormány életpályamodell kidolgozását várja a rendészeti szakszervezetektől.
Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy "haladéktalanul fejezze be a hivatásosok megalázását", hagyja abba a nyomásgyakorlást, az állomány fenyegetését, lejáratását és megfélemlítését - közölte Harangozó Tamás, a párt parlamenti frakciójának rendészetért felelős tagja kedden az MTI-vel, miután eredménytelenül zárult a Belügyminisztérium és a rendvédelmi szakszervezetek tanácskozása.
Harangozó Tamás közleményében azt írta: a kormány életpályamodell kidolgozását várja a rendészeti szakszervezetektől, mi több, a hivatásos állomány minden tagját kötelezik arra, hogy két napon belül tegyenek konkrét javaslatot. A tárca utasítására a parancsnokok kötelesek a rendészeti szervek minden hivatásos állományú tagját felszólítani arra, hogy a javaslatukat fogalmazzák meg - tette hozzá.
A szocialista politikus szerint csaknem 90 ezer emberről van szó, s a nyilatkozattételt most is csak fenyegetéssel lehet elérni. "A kormány életpályamodelljének alapja már ismert: ez a megfélemlítés, hiszen egyértelmű, hogy az állománytól átgondolt, érdemi és őszinte nyilatkozat ezek után nem várható el" - fogalmazott.
Harangozó Tamás azt kéri, hogy a kormány biztosítsa a rendőrség, a tűzoltóság, katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a titkosszolgálatok munkatársainak a választási kampányban ígért anyagi és erkölcsi támogatást. Ellenkező esetben maga idézi elő a ma még beláthatatlan következményeket - írta. Az MSZP továbbra is szolidaritásáról biztosítja az érintett állomány minden tagját, üdvözli és támogatja a szakszervezetek jogvédő harcát - közölte a politikus.
A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a rendvédelmi szakszervezetek - korábbi ígéreteik ellenére - javaslatok nélkül érkeztek a kedd délelőtti egyeztetésre, és a tanácskozás során sem álltak elő javaslattal. Az MTI-hez is eljuttatott közleményükben emlékeztettek arra: a tárca vezetése korábban felkérte a szakszervezeteket, hogy a Rendvédelmi Szervek Érdekvédelmi Fóruma (RÉF) tanácskozására készítsenek olyan javaslatokat, amelyek a rendvédelmi állományok életpályamodelljének kialakításához szükségesek.
A Belügyminisztérium ugyanis ezen ötleteket, javaslatokat is szerette volna felhasználni a Széll Kálmán Bizottságban végzett munkája során - tették hozzá, hangsúlyozva: a rendőröket, tűzoltókat, börtönőröket képviselő érdekvédelmi szervezetek munkája nélkül a tárca hátrányosabb helyzetből tudna csak fellépni a bizottságban.
Pintér Sándor belügyminiszter ezért adott utasítást az ülésen jelen lévő országos parancsnokoknak a teljes személyi állomány javaslatainak összegyűjtésére, amit gyorsítottan, még a héten végre kell hajtaniuk. A feladat részletes meghatározására szervezetenként országos vezetői értekezleteket tartanak szerda délelőtt - olvasható a dokumentumban.
A közleményben arra is kitértek, hogy a belügyminiszter a RÉF keddi ülésén ismét felkérte a rendvédelmi szakszervezeteket: még a hét folyamán fogalmazzák meg "konkrét és előrevivő javaslataikat" annak érdekében, hogy sikerüljön közösen kialakítani egy olyan rendvédelmi életpályamodellt, amely figyelembe veszi a hivatásos pálya specialitásait, az állomány érdekeit és a kormány részéről is támogatásra számíthat.
Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke az ülést követően azt mondta: továbbra is fennáll, sőt erősödött a bejelentett, április 9-én induló demonstrációsorozat megtartásának esélye, mert konkrét javaslatokat vártak a kormánytól, de ilyenek az ülésen nem hangzottak el.