Kínai ösztöndíj magyar egyetemistáknak
Öt esztendőn keresztül, évente 15 magyar egyetemistának biztosít ösztöndíjat a Huawei kínai telekommunikációs cég magyar leányvállalata, az erről szóló megállapodást szerdán írták alá az érintett felsőoktatási intézményekkel a Magyar Tudományos Akadémián.
A Holnap Innovatív Vezetői elnevezésű ösztöndíjban 2011 és 2015 között a Műegyetemről évente tízen, a Budapesti Corvinus Egyetemről pedig öten részesülhetnek. A Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Gao Jian, Kína magyarországi nagykövete jelenlétében aláírt megállapodás célja, hogy a két felsőoktatási intézményben tanuló, illetve az ösztöndíjprogramba beválasztott hallgatók közelről tanulmányozhassák a legújabb telekommunikációs fejlesztéseket, technológiai trendeket.
Az eseményen kiosztott háttéranyag szerint olyan hallgatókat várnak a logisztikai, marketing, infokommunikációs és technikai szakirányokról, akik kiválóan tanulnak, választott szakterületükkel tanórán kívül is rendszeresen foglalkoznak, és kutatási eredményeikről publikálnak. A támogatást elnyerő diákok egy évre kétezer dollár hozzájárulást kapnak szakmai továbbképzésükhöz, s ellátogathatnak a cég kutatóközpontjába is.
Gao Jian arról beszélt, hogy Kína tovább folytatja a nyitás politikáját, amelynek keretében a vállalatok még inkább erősíteni kívánják nemzetközi kapcsolataikat. A nagykövet azt kívánta, minél több kínai vállalat kövesse azt az utat, amire a Huawei lépett az ösztöndíj megalapításával. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora elmondta: a két egyetem tradicionálisan elkötelezett, hogy magas színvonalú oktatást biztosítsanak hallgatóiknak. A Műegyetem stratégiájában kiemelt szerepe van a nemzetközi, azon belül az ázsiai kapcsolatok erősítésének - tette hozzá.