66 évre emelhetik a nyugdíjkorhatárt a briteknél 2015-re
A társadalom öregedése miatt a vártnál sokkal korábban, már 2015-ben 66 év lehet a nyugdíjkorhatár Nagy-Britanniában.
A brit statisztikai hivatal (ONS) által csütörtökön ismertetett adatok alapján nem fenntartható az a terv, amely szerint három évtized alatt fokozatosan emelkedne a nyugdíjkorhatár Nagy-Britanniában. Jelenleg egy nyugdíjasra négy dolgozó korú felnőtt jut, ez a szám azonban 2040-re háromra esik majd. A rendelkezésre álló adatok szerint 2030-ra a jelenleginél 5,6 millióval több 65 éven felüli tagja lesz a brit társadalomnak. Az előző, munkáspárti kormány elképzelései szerint a nők esetében 2020-ra 65 évre emelkedett volna a nyugdíjkorhatár, míg 2026-ban már mindkét nem képviselői 66 éves korukban vonulhattak volna vissza. A korhatár további fokozatos emelkedése 2046-ig ment volna végbe, addigra 68 év lett volna a korhatár.
Újabb kutatások azonban kimutatták: a várható élettartam olyan gyors ütemben növekszik, hogy egy most születő kisfiú 2 és fél évvel tovább él majd mint amikor a munkáspárti kormány 2006-ban vázolta a nyugdíjreformról szóló terveit. A szigetországban 2010-ben születő fiúgyermekek várható élettartama 89, a lányoké 90 év. Ez két évtizeddel több mint 1940-ben, amikor először határozták meg a nyugdíjkorhatárt. A mostani demográfiai trendek alapján a gyerekek negyede századik születésnapját is megérheti. Steve Webb nyugdíjügyekért felelős államtitkár rámutatott: az új konzervatív-liberális kormány nem hagyhatja tovább figyelmen kívül az öregedő társadalommal járó következményeket.
Nagy-Britanniában júniusban kezdődött hathetes nyilvános konzultáció a nyugdíjkorhatár emelése új határidejének meghatározásáról. A kabinet tagjai pénteken fejezik be az egyeztetést, az eredmények közzététele jövő hónapra várható. Értesülések szerint Ian Duncan Smith munkaügyi miniszter nemrég még úgy vélekedett, hogy a férfiak esetében 2016-ra, míg a nők esetében 2020-ra emelkedne 66 évre a nyugdíjkorhatár.
A változások azt jelentik: 3,3 millió férfi és 3,6 millió nő számíthat arra, hogy plusz egy évet kell dolgozniuk, mielőtt visszavonulhatnának. A munkaügyi tárca vezetése a The Daily Telegraph című napilap értesülése alapján most már azzal számol, hogy a férfiak 2015-ben, a nők pedig 2019-ben 66 éves korukban vonulhatnak nyugdíjba. A hosszú távú előrejelzések is változtak, a 68 éves korhatár legkésőbb 2038-ban életbe lépne.
Elemzések rámutattak: a nyugdíjkorhatár egy évvel történő kitolása több mint 1 százalékos hozzájárulást biztosít a bruttó nemzeti termékhez (GNP), és a munkavállalók nyugdíjszámláján is nagyobb - 10 százalékkal magasabb - összeg halmozódik fel. A brit statisztikai hivatal szerint a várható élettartam tekintetében különösen Anglia észak-keleti részén, valamint Skóciában mutatkozott kedvező változás, korábban ezeken a területeken alacsonyabb élettartamra lehetett számítani mint például Délkelet-Nagy-Britanniában.