2009. július. 23. 15:31 Utolsó frissítés: 2009. július. 23. 14:59 Karrier

Kevesebbet költenének iskolakezdésre Amerikában

Egy frissen közzétett közvélemény-kutatás szerint kevesebbet költenének az amerikai szülők az iskolakezdésre. A megkérdezettek elsősorban a diszkont áruházakat keresik fel, hogy olcsóbban megússzák a ruhák, írószerek és hátizsákok beszerzését. Spórolási szándékukat a gazdasági körülményekkel magyarázzák.

A szülők kétharmada kevesebbet költene

A Deloitte kutatásának eredményei szerint az amerikai szülők 64 százaléka kevesebb kiadással szeretné megúszni az idei iskolakezdést. A válaszadók 43 százaléka mintegy 100 dollárral tervez kevesebbet költeni az iskolaszerekre a szokottnál. Ezek az arányok csak néhány százalékkal alacsonyabbak, mint amit a tavalyi év azonos időszakában mérték. A szakértők szerint a spórolási szándékot jelzi, hogy a gazdasági válság továbbra is rányomja bélyegét a vásárlókedvre.

Ezt az álláspontot támasztják alá a megkérdezettek által megjelölt spórolásra késztető okok is. A felsorolt lehetséges motivációk közül a válaszadók több mint fele jelölte meg kiadáscsökkentő szándékaik egyik okaként a gazdasági körülményeket, valamint a benzin, az élelmiszer és energiaárak emelkedését. A megkérdezettek 22 százaléka mondta, hogy munkája elvesztése miatt kénytelen kevesebbet költeni, míg 17 százalékuk tart attól, hogy elvesztheti az állását, ezért felkészülési szándékkal fogja vissza kiadásait. A válaszadók mintegy harmada egyébként is igyekszik spórolni, illetve szintén harmaduk jelezte, hogy adósságcsökkentő szándékkal költ kevesebbet a megszokottnál.

A diszkont árakat keresik a vásárlók

A kutatás során megkérdezettek 90 százaléka mondta, hogy diszkont áruházakban bonyolítja majd le a bevásárlást iskoalkezdéskor. A megkérdezettek közel 30 százaléka irodaszer nagykereskedésben akarja beszerezni az iskolaszereket, a többiek a legolcsóbbnak tűnő termékeket hirdető üzleteket kívánják felkeresni.

A felmérés során tízből hat válaszadó mondta, hogy a gazdasági körülmények hatással vannak vásárlási szokásaikra. A megkérdezettek 45 százaléka tervezi, hogy a szokott üzletek helyett inkább olcsóbb helyen vásárol majd, és 74 százaléka véli úgy, hogy több terméket fog kiárusításokon és leárazásokon beszerezni.

Zöld tollak és újrahasznosított füzetek

A kutatás arra is rávilágított, hogy az amerikai fogyasztók változatlanul érdeklődnek a környezetbarát termékek iránt. Tízből négy válaszadó mondta ugyanis, hogy a bevásárlás során a zöld termékeket fogja keresni, továbbá tízből három válaszadó speciálisan a környezetbarát irodaszerekre szakosodott üzletek kínálatában is szét kíván nézni.

A Deloitte kutatásának eredményeit erősíti meg a Reuters által megrendelt kutatás is, amely szerint az amerikai szülők több mint harmada a tavalyinál is kevesebbet költene az iskolakezdésre. Ennek alapján a szakértők újabb csökkenést jeleznek előre, pedig már a 2008. augusztus-szeptemberi iskolakezdési szezon is öt százalékkal elmaradt az előző éves forgalomtól.

Forrás: ELTE TáTK hírlevél 

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.