2009. július. 09. 10:56 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 09. 10:56 Karrier

Forró csokoládéba zuhant egy munkás, meghalt

Forró csokoládéval teli tartályba zuhant és meghalt egy csokoládégyári munkás a New Jersey-beli Camdenben.

A 29 esztendős férfi három társával együtt az olvasztóüst fölött dolgozott, csokoládédarabokat szórtak a tartályba - közölte Jason Laughlin, a Cocoa Services Inc. camdeni üzemében történt haláleset ügyében vizsgálatot indított helyi hatóság szóvivője. Mint mondta, a férfi valahogy megcsúszhatott, és beleesett a körülbelül 2,5 méter mély olvasztóedénybe. Halálát feltehetően az üstben forgó keverőkanál okozta, amely a fején találta el. A szóvivő szerint jelenleg semmi sem utal arra, hogy bűncselekményre történt volna.
 
A férfi kollégái megpróbálták mielőbb leállítani a gépet és kihúzni a szerencsétlenül járt embert a keverőüstből, de az életét már nem lehetett megmenteni.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.