Egyre kevesebben jelentkeznek a szlovákiai egyetemekre
Az idei a második év Szlovákiában, amikor csökken az egyetemek nappali tagozatára jelentkező diákok száma - írja az Új Szó című pozsonyi napilap. A révkomáromi Selye János Egyetem az egyetlen, ahova kevesebben jelentkeztek, mint a felvételi keretszám.
A 2008-as év volt hosszú idő után az első, amikor kevesebben jelentkeztek egyetemi nappali képzésre mint az azt megelőző esztendőben. Az idén újra több ezerrel kevesebb jelentkezés "futott be" a szlovákiai felsőoktatási intézményekhez mint tavaly.A megtorpanás oka feltehetően a születések hosszú idő óta csökkenő számában és abban keresendő, hogy a felsőoktatási rendszer "megtelt".
A legfelkapottabbnak régóta a pozsonyi Komensky Egyetem számít. A révkomáromi Selye János Egyetemre viszont kevesebben jelentkeztek az idén, mint ahány hallgatót fel kívánt venni az intézmény. Az egyetemek nagy részére túljelentkezés volt, és az állami egyetemek közül egyedül a komáromiba jelentkezett kevesebb diák, mint ahány helyet meghirdettek. A szlovákiai Iskolaügyi Informatikai és Prognosztikai Intézet adatai alapján a Selye Egyetem által meghirdetett 520 nappali tagozatos helyre 462 felvételi kérelem érkezett május 31-ig.
A legnagyobb túljelentkezés a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán volt, ahol 523-an jelentkeztek 100 helyre. Arányaiban viszonylag nagy volt az érdeklődés a besztercebányai és az eperjesi egyetemre is. Abszolút számokban legtöbben – közel 18 ezren – a Komensky Egyetemre nyújtották be felvételi kérelmüket, az egyetem viszont csak 7227 új nappali tagozatos hallgatóval számol. Ezek az adatok nem véglegesek, ugyanis több felsőoktatási intézménybe a nyár folyamán is lehet jelentkezni, és sok helyen tartanak augusztusi, második felvételi fordulót is.