Tehetségnevelésben és -megtartásban az oroszok mögött vagyunk
A két évvel ezelőttihez képest egy helyet előrelépve, a közép-európai rangsor negyedik helyén végzett Magyarország az amerikai Heidrick and Struggles vezetői tanácsadó cég és az Economy Business Unit által végzett Talent-index felmérésén – közölte a tanácsadó cég.
Az indexet először 2007-ben számították ki, ezt az eredményt frissítették most a 2009-es adatokból kiindulva. Az index azt mutatja meg, hogy 2012-ben az egyes országok várhatóan milyen színvonalon állnak majd a tehetséges szakemberek, vezetők nevelése és megtartása terén – olvasható a közleményben.
Az index számításakor az általános és felsőoktatás mellett figyelembe vették a kutatásra és fejlesztésre szánt források GDP-hez mért arányát, az üzleti képzések színvonalát, a munkavállalók nyelvi képességeit, az ország tőkevonzó képességet, a várható GDP-növekedést, a munkaerőpiac mobilitását. Az index összesen 44, eltérő módon súlyozott kritérium alapján áll össze.
A közép-európai rangsor első helyén Ausztria áll 57,9 ponttal, második Oroszország 53,8 ponttal, harmadik Lengyelország 46,6 ponttal, negyedik Magyarország 46,2 ponttal. Magyarország 2007-hez képest egy helyet lépett előre, megelőzve Csehországot, amely 2007-ben még harmadik volt, idén viszont már az ötödik helyre szorult.
Az eredmények számos meglepetéssel szolgáltak. Az index szerint például az ukrán általános- és középiskolák jobbak az osztrákoknál, a felsőoktatás terén pedig Oroszország a listavezető. Oroszország ezt jórészt sok, nemzetközileg is akkreditált egyetemének és üzleti iskolájának köszönheti - olvasható az elemzésben.
A munkaerőpiac nemzetközi nyitottsága és mobilitása terén Szlovákia került az első helyre, többek közt azért, mert a népességhez mérten várhatóan ebből az országból folytatnak majd a legtöbben tanulmányokat külföldi egyetemeken. Magyarország egyebek közt az idegennyelv-ismeret alacsony arányának köszönhetően csak a nyolcadik helyet mondhatja magáénak ebben a kategóriában.
A tőkevonzó képesség terén Magyarország a második helyet érte el, ugyanakkor 46,6 pontjával még mindig jelentősen elmarad Bulgária kiemelkedő, 96,6-os pontszámától.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.