Perugiában úgy érzi az ember, itt igazán a húszéveseké a világ. A Debrecen nagyságú és lélekszámú umbriai város kanyargós, szűk kis utcái és terei, kávézói, kisvendéglői, szórakozóhelyei éjjel-nappal huszonéves fiatalok bábeli zsibongásától hangosak. A képzőművészeti és építészeti csodákban gazdag kisvárosban még a szép számban idelátogató turistákat is alig lehet észrevenni a több mint 40 ezer hazai és külföldi egyetemista között. Utóbbiak háromnegyed része az 1300-as évek elején alapított Perugiai Egyetem 11 fakultása valamelyikének hallgatója, körülbelül 8 ezren az Universita per Stranierin (Külföldiek Egyeteme) tanulják az olasz nyelvet és kultúrát, a többiek a televíziós és rádiós újságíróképzőre, a Képzőművészeti Akadémiára, a Konzervatóriumba, illetve a gasztronómiai ismereteket oktató Ízek Akadémiájára járnak.

Tanulás külföldön. A húszéveseké a világ © Végel Dániel

A több tízezres diáksereg persze nem csupán a város képét határozza meg, hanem a gazdaságát is. A helyiek többsége az itt tanuló fiatalokból él. Sok perugiai kiköltözött a lakásából, mert az egyik legjobb üzlet a szobakiadás. Nem is kell közvetítőirodához fordulni, úton-útfélen hirdetések virítanak: a városközpontban havi 500 eurót kérnek egy külön fürdőszobás-konyhás szobáért, néhány utcával odább - közös fürdővel, konyhával, rezsivel és internethasználattal - 230 euróért el lehet foglalni egy 8 négyzetméter körüli szobát. A kollégiumok olcsóbbak, de kevés a férőhely, ezért nagyon nehéz bejutni, kivéve talán a várostól távolabb eső diákszállókat.

A kávézók, kisvendéglők egymással versengve igyekeznek diáktanyává válni: akár naponta változó kedvezményekkel, különféle programokkal próbálják magukhoz láncolni a speciális közönséget. A tapasztaltabb diákok persze tudják, melyik nap hol olcsóbb a pizza, hol adnak ingyensört a spagettihez, mikor nem kell valahol fizetni egy programért, és ilyenkor - törzshely ide vagy oda - a pénztárcájukra hallgatnak.

Apropó pénztárca: sok diák vállal alkalmi munkát a városban, elsősorban a vendéglátóhelyeken dolgoznak napi néhány órát kisegítőként. Leszedik az asztalokat, mosogatnak, ruhatároskodnak, és ha itt beváltak, akkor már a pult mögé is beállhatnak kávét főzni, ki- és felszolgálni. Kedvelt pénzkereseti forrás a vendéglátóhelyeket, üzleteket reklámozó szórólapok osztogatása is. Az efféle munkákért, olasznak és külföldinek, 5 eurós órabért fizetnek - feketén, amit a HVG munkatársának tapasztalatai szerint a hatóságok nagyvonalúan elnéznek.

Hogy miért jó perugiai diáknak lenni, azt Dés Júlia - aki miután itthon elvégezte a szociológia szakot, tavaly novemberben iratkozott be az Universita per Stranierire - így foglalta össze: "Itt néhány hónap alatt többet tanultam a világról, az életről, az eltérő kultúrákról, mint egész eddigi életem során. Sokkal nyitottabbá, elfogadóbbá váltam."

Az angliai Cambridge-ben szorosabb a diákok és az egyetem kapcsolata, mint általában az európai felsőoktatási intézményekben. Legalábbis így látja Kugler Zsófia, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanársegédje, aki ösztöndíjasként a kontinens számos egyetemén megfordult már, és két éve Cambridge-ben is eltöltött három hónapot. "Nagyon szervezett a diákélet, elsősorban az úgynevezett college-okhoz, vagyis az egyetemet alkotó 31, gyakorlatilag önálló, nemcsak szállást, hanem oktatást is nyújtó kollégiumhoz kötődnek a hallgatók" - mesélte tapasztalatait a HVG-nek. Ez a máshol szokásosnál szigorúbb rendet, nagyobb fegyelmet és felügyeletet is jelent - tette hozzá -, főleg az első években, a bachelorképzésben részt vevők számára.

© sxc.hu

A 13. század elején alapított egyetemen sokat adnak a hagyományokra. A többnyire néhány száz hallgatót összefogó college-ok például hetente úgynevezett formal hallt, azaz szertartásos vacsorát szerveznek már-már templomszerűen díszes étkezdéjükben. Ezen a tradicionális fekete köntösbe öltözött diákok együtt esznek a tanárokkal, akiknek asztala egy emelvényen áll, merőlegesen a terem hosszában elhelyezett diákasztalsorokra.

A formal hall után általában a college valamelyik bárjába vezet az út - merthogy a Cambridge-i Egyetemen a diákok szabadidejének eltöltéséről is igyekeznek helyben gondoskodni. Minden college-ban vannak klubok, bulizóhelyek, de színházi előadások, koncertek és persze sportversenyek - például evezősregatták - is. "Ha valaki nem akar, még szórakozni sem kell kimennie az egyetemi negyedből" - mondta Kugler Zsófia.

A diákok - noha csaknem mindegyikük a college-ban, kollégiumban lakik - azért kijárnak a városba, de az egyetemi klubok, kulturális rendezvények egy része is nyitott a kívülről érkezők előtt. Sőt, az egyetem támogatást nyújt bölcsőde létrehozásához, hétvégi iskola szervezésével segíti az etnikai kisebbségek oktatását, diákönkéntesek tartanak - a francia nyelvtől az életmentési ismeretekig - különböző témákban iskolai foglalkozásokat, szombatonként matematikai és más tudományos klubokat szerveznek kisiskolásoknak. A helybeliek és az egyetemisták között mégis érezhető egyfajta feszültség - ismeri el a Nagy-Britanniába készülő fiatalok tájékoztatását szolgáló internetes honlap, a www.ukstudentlife.com is, és hasonló tapasztalatai vannak Kugler Zsófiának is. Szerinte a cambridge-iek egy része egyfajta tisztelettel vegyes irigységet, tartózkodást érez az egyetem hallgatói és tanárai iránt. Azzal azonban alighanem mindenki tisztában van, hogy a 18 ezer diákot oktató, ódon épületeivel a település hangulatát meghatározó, patinás intézmény nélkül a ma 120 ezer lelkes Cambridge csak unalmas kisváros lenne.

A fokozatosan bővülő egyetem nem csupán azzal mozdítja elő a város és a térség gazdaságát, hogy turisztikai látványosságként élénkíti az idegenforgalmat, a legnagyobb foglalkoztatóként pedig egymaga mintegy 8 ezer embernek ad munkát, hanem azzal is, hogy az intézményre alapozva Cambridge-ben és környékén jött létre Európa egyik legnagyobb technológiai központja. A kaliforniai Szilícium-völgy analógiájára - az egykor mocsaras vidékre utalva - Szilícium-lápként emlegetett régióban elsősorban csúcstechnológiával foglalkozó, főleg szoftver-, elektronikai és biotechnológiai cégek telepedtek meg.

A három nagy berlini egyetem mindegyike valamilyen szempontból "leg-" is: a legrégebbi és legismertebb az 1810-ben alapított Humboldt Egyetem, ahol 34 ezer diák tanul. A legnagyobb létszámú a legfiatalabb, a második világháború és a város kettéosztása után a nyugati szektorban, a Humboldt ellensúlyaként felépített Freie Universität, amelynek ma 39 ezer hallgatója van. A legmesszebbre visszanyúló gyökerekkel pedig a berlin-charlottenburgi Technische Universität büszkélkedhet: a 20. század első felében világhírűvé vált mérnökképző intézmény az 1770-ben létrejött bányászati akadémiából nőtt ki akkorára, hogy ma 27 ezer hallgatója van.

A német fővárosban van még ezenkívül számos közgazdasági, műszaki és művészeti főiskola, így a már említett intézmények hallgatóival együtt mintegy 140 ezer diák él itt. A több mint 3 milliós nagyvárosban azonban nem tűnnek fel különösképpen: az egyetemi campusok környékén persze meghatározó a jelenlétük, de másutt inkább csak akkor találkozik velük az átlagpolgár, ha vendéglőbe, kávéházba megy, bébiszitterre van szüksége, esetleg telefonhívást kap egy call centerből. Ugyanis a pincérkedés, a kisgyerekre felügyelés, a telefonos szolgálatoknál vállalt alkalmi munka a leggyakoribb kereseti lehetőség a diákoknak - az, hogy a diák az egyetem mellett időnként valami munkát is vállal, természetes.

"A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; a feladat az, hogy megváltoztassuk" - ez a marxi idézet fogadja a berlini Humboldt Egyetem főépületének előcsarnokába lépőt. Ha bárkit vitára serkentene a márványfalon olvasható gondolat - szerzőjének nevét egyébként nemcsak az egyetemről nem száműzték, de a kelet-berlini Karl-Marx-Allee és a nyugat-berlini Karl-Marx-Strasse utcanévtábláit sem cserélték le -, akkor a lehető legjobb helyen jár. Ha ugyanis arra keressük a választ, mi az, ami egy magyar diákot a leginkább meglephet egy német egyetemen, az a vitakultúra - amit nem egyszerűen az eszmecsere kedvéért ápolnak, hanem szerves része az oktatás és főleg a számonkérés rendszerének.

A zord vizsgákon való sikeres szereplés helyett a Humboldton a diploma megszerzéséhez vezető úton az egyik leggyakrabban használt módszer a szemináriumi referátum és annak megvitatása. A tudásellenőrzésnek ez az - elsősorban a társadalom- és a bölcsészettudományok területén alkalmazott, de máshol sem kizárt - módszere abból áll, hogy a diák adott témakörben szemináriumi beszámolót készít, azt diáktársai és tanára előtt előadja, majd együttesen megvitatják és értékelik. A sikeres, megvédett referátumért - az ugyancsak önállóan készítendő házi dolgozatokkal kiegészítve - lehet aztán megkapni az adott tantárgyi félév eredményes elvégzéséről szóló igazolást. Ez, tekintettel a módszer által megkövetelt önálló gondolkodásra, valószínűleg legalább annyit ér, mint egy ötösre bebiflázott, de másnapra már elfelejtett vizsgaanyag.