2008. november. 11. 17:18 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 11. 17:04 Karrier

Új rendelet: 28 százalékkal emelhetik a román pedagógusok bérét

A román kormány visszavonta a pedagógusbérek egységes, 50 százalékos emelését elhalasztó sürgősségi kormányrendeletet. Helyette egy másikat hozott, amely szerint a fizetések 2009-ben jövedelem-arányosan, legfeljebb 28 százalékkal nőnek, de a szakszervezetek így sem hajlandók lemondani a meghirdetett általános sztrájkról.

A román média keddi híradásai szerint a román kormány hatályon kívül helyezte azt az október végén elfogadott rendeletet, amellyel október 1-től 2009. április 1-re halasztotta a pedagógusok bérének 50 százalékos emelését. 

Az újabb rendeletben 28 százalékos maximális fizetésemelést írt elő a kormány, ezt azok a közoktatásban dolgozó tanárok kapnák, akiknek jelenleg a legalacsonyabb a bérük. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök hangsúlyozta: ezzel az intézkedéssel remélhetőleg sikerül majd az oktatás területén tartani az egyetemekről kikerült, frissen végzett tehetséges fiatalokat.

A béremelés lépcsőzetesen lép érvénybe, így a pedagógusok március 1-én kapják meg a béremelés egy részét, a másikat pedig szeptember 1-től. Tariceanu szerint így nem borulna fel a makrogazdasági mutatók egyensúlya, és nem kell leállítani az oktatási intézményekben tervezett beruházásokat.  

Romániában jelenleg választási kampány van, és erős nyomás nehezedik a kormányra az oktatási szakszervezetek részéről, amelyek november 18-ra általános sztrájkot helyeztek kilátásba. A pedagógusok érdekeit képviselő szakszervezetek vezetői azonban a kormány legutóbbi döntését követően is úgy nyilatkoztak, hogy nem elégíti ki őket ez az újabb döntés. Ők továbbra is a parlament által elfogadott 50 százalékos béremelést követelik.


hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.