2008. november. 07. 14:23 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 07. 14:27 Karrier

Tíz százalékos létszámcsökkentés a francia köztévénél

A francia közszolgálati televízió munkahelyeinek közel tíz százalékát megszünteti 2012-ig - adta hírül pénteken a Le Figaro című párizsi napilap.

Patrick Carolis, a France Télévisons elnöke az ellenzéki szocialista képviselők megkeresésére jelentette be, hogy a csaknem 11 ezer főt foglalkoztató közszolgálati televíziónál 900 olyan dolgozó munkahelye szűnik meg az elkövetkező három évben, akik önkéntes alapon vonulnak nyugdíjba, s az ő helyükre már nem vesznek fel új munkatársakat. Hasonló módon vált meg már tavaly kétszáz dolgozójától a köztévé - emlékeztet a Le Figaro.  

A vezetőség leszögezte, hogy a leépítésnek "semmi köze a jelenleg folyamatban lévő reformhoz", amely a közmédiumok reklámmentesítését érinti. 

Tíz hónappal Nicolas Sarkozy államfő meglepetésszerű bejelentését követően, november végén kerül a parlament elé a kormány új médiatörvény-tervezete, amelynek keretében 2009. január 5-től 2011-ig fokozatosan megszűnnek a reklámok a francia közmédiumokban. 

A javaslat szakmai és politikai körökben is heves vitát váltott ki Franciaországban, de nem az ellenzék által is támogatott reklámmentesítés terve, hanem többek között a 450 millió eurós kieső bevételek kompenzálására született javaslat miatt. A kormány a reklámok megszűnése miatti bevételkiesést az internetes és a mobiltelefon-szolgáltatók forgalmára kivetendő 0,9 százalékos adóból, valamint a kereskedelmi csatornák hirdetési bevételének három százalékos megcsapolásából akarja pótolni, de a felszabaduló időt kitöltő műsorok gyártására egyelőre nem biztosítottak a források. 
 
A szakszervezetek hónapok óta attól tartanak, hogy ezt az összeget magának a köztévének kell majd 11 ezer dolgozója egy részének elbocsátásából megtakarítania, s a parlamenti vita kezdetének napjára idei harmadik 24 órás sztrájkjukat hirdették meg. 
 
A Le Figaro úgy tudja, hogy a France Télévisions-nak a jövőben az eddigieknél 140 millió euróval kevesebből kell gazdálkodnia, s ezért megbízott egy külső céget: számolja ki, hogy a megtakarításhoz hány munkahelyet kellene megszüntetni. A CGT szakszervezet közlése szerint a 140 millió euró összesen kétezer állást, vagyis a vezetőség által előre bejelentettnél többet fog érinteni.


hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.