Mikor született? Megtudhatja, mire viheti!
Ha már két gyerek van a családban, elkerülhetetlen, hogy mindkettő panaszkodik valami miatt. Míg az elsőszülöttek gyakran azt róják fel, hogy szüleik szigorúbban bánnak velük, mint fiatal testvérükkel, több szabályt kell(ett) betartaniuk, addig a másodszülöttek gyakran azt nehezményezik, hogy az idősebb testvér szava a mérvadó, nekik többet szabad, míg őket „lehurrogják”, a széltől is óvják. És mit érez a középső? Hogy rá senki sem figyel. Karrierutak, eltérő életpályák testvéreknek.
A születési sorrendtől függően, minden családban sajátos helyet töltenek be a gyerekek, ehhez különböző szerepek kapcsolódnak – állítja Ben Dattner, New York-i pszichológus. Egy, a témába vágó tanulmányában a szakember kifejti, hogy míg az elsőszülöttek magabiztosak és nyitottak a világra, addig a második gyermek többnyire lázadó, nyitott az új tapasztalatokra, míg a legfiatalabb sarj általában a legkreatívabb.
A gyerekek születési rendje vajon meghatározza az - életútja mellett - karrierjét is? Számos tanulmányból kiderül, hogy az elsőszülöttek és az egykék rendszerint magasabb végzettséget szereznek, ennek nagyobb a presztízse a családban, míg a fiatalabbnak a megbecsülésér többet kell küzdenie - írja az egyik legnagyobb amerikai álláskereső oldal, a CarrierBuilder.
Összefogás is kell © sxc.hu |
A középső vagy második gyerek személyiségjegyeit tekintve kompromisszumkész, jó tárgyalókészsége van, diplomatikus és szívesen simítja el a felmerülő problémákat – véli a pszichológus. Éppen ezekre a képességekre alapozva sikeresek lehetnek az emberekkel való kapcsolattartást, szervezőkészséget és segítőkészséget igénylő területeken: mint a kommunikáció, büntetés végrehajtás, rendészet vagy betegellátás. A CarrierBuilder felmérése szerint ők legtöbbször elégedettek munkájukkal és kivívott pozíciójukkal.
A legfiatalabb gyerek kedves, jó kedélyű és kreatív, sokszor remek humorérzékkel megáldott, aki képes arra, hogy befolyásoljon másokat - állítja Dattner. Noha ezek a személyiségjegyek nem szükségszerűen „ütköznek ki” a család legifjabb csemetéjén, egyes kutatások szerint a legkisebbek elsősorban a művészi pályán, humán területen - mint az újságírás -, esetleg sales-es munkakörben vagy a sportban szeretnek érvényesülni, pályájukkal általában elégedettek.
Szakemberek szerint az egykék hasonlítanak az elsőszülöttekre, motiváltak, és igyekeznek megfelelni a szülői elvárásoknak: sikerorientáltak, míg képzeletük gyakran sokrétűbb, mint társaiké, akik nem egyedüli gyerekként nőnek fel.
Az ikrek - életkorukból és helyzetükből adódóan - hasonló helyzetben vannak, ám egy részük tudatosan igyekszik elkerülni, hogy ugyanazt a pályát válassza, mint vele egykorú testvére. Érdeklődési körük és személyiségük is eltérően fejlődik, ám a testvérek közötti kapcsolat szorosabb, mint a többi, „átlagos” testvérpár között.