Mit nem kell eltűrnöd a főnöktől?
Megcsappant a lelkesedés, a kezdeti ambíciónak nyoma sincs, sőt, mindenki számolgatja a perceket, mikor lesz vége a munkaidőnek? Néhány külső hatás jelentősen befolyásolja a dolgozók munkához való hozzáállását és hatékonyságát. Tanácsok.
Különbségek, az összhang hiánya
Az egy helyen dolgozók eltérő személyiségéből, életszemléletéből, hozzáállásából, nézeteiből adódó különbségek sokszor megoldhatatlan problémákat generálnak. Ilyenkor érdemes átgondolni, egy adott helyzetben kinek van igaza, kinek a véleménye megalapozott, és hogyan lehet a fölmerülő problémát a lehető legegyszerűbben megoldani. Ha két kolléga képtelen a közös munkára, hatásos lehet, ha négy-ötfős csapatban dolgoznak együtt, így van idejük megszokni a másik stílusát, munkamorálját és kisebb az esély rá, hogy konfrontálódnak. Hogyha mégis szembe kerülnek egymással, a csapat ott van mögöttük, ha másokra is számíthatnak, kisebb nyomás nehezedik majd rájuk.
A főnök, aki nem támogatja előmeneteledet
Minden munkavállaló életében eljön a pillanat, amikor rájön, hogy többet akar, amit addig elért, már nem elég. Előrelépési lehetőséget ígértek, amikor beléptél a vállalathoz, ám eltelt néhány év, és még mindig ugyanott tartasz? Előfordulhat, hogy nem adódott lehetőség, vagy főnököd nem vette észre, hogy jelenlegi munkád már nem elégít ki. Ne feltételezd, hogy szándékosan hátráltatta előmeneteledet - hacsak nem nyilvánvaló, hogy nem szívelhetitek egymást, és felettesed igyekszik elkerülni, hogy előrejuss a ranglétrán.
Bántó viccek, gonosz tréfák
Az amerikai munkavállalók fele átélt már valamilyen megaláztatást munkahelyén: volt már céltáblája durva megjegyzéseknek, élcelődtek megjelenésén, kritizálták teljesítményét. Ráadásul 44 százalékuk felettesétől szenvedte el a megaláztatásokat nap mint nap - derül ki egy 2007-es felmérésből. A rosszmájú, mások kontójára mulató kollégákkal csak úgy lehet felvenni a harcot, ha tudomásukra hozzuk, hogy viselkedésükkel saját magukat járatják le. Ha észreveszik, hogy az áldozat felveszi a kesztyűt, és nem tűri némán, hogy mulassanak rajta, egyből nem lesz olyan érdekes célpont.