2008. augusztus. 04. 13:35 MTI Karrier

Magyar egyetemisták taroltak a Nemzetközi Matematikaversenyen

ELTE-siker született az Egyetemisták Nemzetközi Matematikaversenyén, melyet idén a bulgáriai Blagojevgrádban rendeztek július 25-től 30-ig.

Egyéniben az első helyen hármas holtverseny alakult ki az ELTE negyedéves matematikus hallgatója, valamint a Moszkvai Állami Egyetem és a Krakkói Jagelló egyetem egy-egy diája között Az egyetemek közötti nemzetközi megmérettetésben a tavalyihoz hasonlóan az ELTE végzett az élen.

A versenyen 4 kontinens 38 országából 89 egyetem 283 diákja vett részt. A Eötvös Loránd Tudományegyetem csapata mögött a Moszkvai Állami Egyetem csapata lett a második, a teheráni Sharif Egyetem a harmadik.

Az ELTE-t Hablicsek Márton, Hubai Tamás, Pach Péter Pál, Paulin Roland, Pongrácz András, Rácz Béla András és Strenner Balázs matematikus hallgatók képviselték.

A verseny két napig tartott, a diákok mindkét nap 6 feladatot kaptak, amelyek megoldására 5 órájuk volt. Bár minden feladatra született tökéletes megoldás, senki sem tudta az összes feladatot megoldani. A három győztes a 12 feladatból 11-et oldott meg. A csapatok pontszámát a három legeredményesebb diák pontszámának összege adta.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.