Könnyű vita márpedig nincs! Fogalmazzuk meg előre a bevezető és a záró mondatainkat, ezek legyenek világosak és pozitívak! Az emberek mindig jobban emlékeznek a mondandónk elejére és végére, mint a többire. Vitaesélyes üzleti tárgyalásokon alapvetően fontos, hogy megtudjuk, pontosan mi is az ellenfeleink célja, mit akarnak elérni, s hol kötnének kompromisszumot.

Készüljünk fel mindenre! És tartsuk szem előtt: nem az a cél, hogy erősebbnek tűnjünk az ellenfélnél, hanem hogy elhitessük vele, hogy ő nyert. Ha úgy megyünk be egy értekezletre, hogy azt várjuk, minden szándékunk maradéktalanul teljesül, akkor mindig csalódottan jövünk ki. Inkább okos kompromiszszumokban kell gondolkodni, ami nekünk is megfelel, és az ellenfeleinknek is.

Könyv

Megrendelem a könyvet!

Senki nem szeret veszíteni, még kevésbé nagy nyilvánosság előtt. Tiszteljük az ellenfelet, ne próbáljuk megalázni. Mindennek az alapja a méltóság. Úgy nyerhetünk vitát, ha gyorsan gondolkodunk és reagálunk, és így olyan kompromisszumokkal tudunk előállni, amelyekre az ellenfél nem is gondolt.

Ha sokan vannak a helyiségben, igyekezzünk mindenkivel felvenni a szemkontaktust, ahogy az esküdtszék tagjaival tennénk, ha védőügyvédi szerepben volnánk, függetlenül attól, hogy „befogadják-e az üzenetet” vagy sem. Ha valakivel személyes kapcsolatba kerülünk – egy mosoly, egy biccentés és némi szemkontaktus már-már olyan, mint egy kapcsolat –, az már nehezebben tud ellentmondani nekünk.

Álláspontunk kifejtésekor tagoltan, tisztán, nyugodtan beszéljünk, ne ismételjük magunkat, ne legyünk leereszkedők, és a XVII. századi prédikátorokra jellemző barokkos körmondatokat se erőltessük! Soha ne használjunk olyan szót, amit megítélésünk szerint a hallgatóság kevesebb mint fele ismer, ilyenkor ugyanis előfordulhat, hogy valaki rákérdez a kifejezésre, és ezzel megakasztja az előadás menetét.

Nincs szükség arra, hogy ököllel verjük az asztalt. Jusson eszünkbe időnként viccelni, mert attól egy kicsit enged a hangulat!

Ne szidjuk a konkurenciát! Nekik ingyenreklám, nekünk kevesebb figyelem. Ha valaki közbe akar szólni, miközben beszélünk, mindig utasítsuk rendre – erőteljesen: „Hadd fejezzem be!” Aztán beszélhetünk, ameddig csak akarunk, mert nem valószínű, hogy valaki újabb közbeszólással hasonló kínos helyzetbe akarja hozni magát.

Ha a szobában valaki elkezd valaki mással beszélgetni, ezzel megosztva a csoportot, mondjuk azt – szintén erőteljesen, csaknem durván: „Nem lehetne egyszerre csak egy megbeszélést tartani?!” (Ez persze szónoki kérdés.) Ugyanez vonatkozik arra a helyzetre is, ha valakinek megcsörren a telefonja: „Tényleg szükség van arra, hogy a mobilokat bekapcsolva tartsuk? Köszönöm.”

Nagyon fontos, hogy soha ne hagyjuk magunkat eltéríteni a másik személy álláspontjára! Ha rendesen elvégezték a házi feladatukat, és eléggé felkészültek, akkor tetszetős megoldásokkal állnak elő – de ne hagyjuk magunkat megvezetni! Soha ne kérdőjelezzük meg a saját álláspontunkat! Gondoljunk arra, hogy csak úgy nyerhetjük meg a vitát, ha azt az eredményt érjük el, amit eredetileg elérni szándékoztunk (persze néhány kisebb pontban engedhetünk, de a nagyobbakban nem).

Ne kételkedjünk magunkban! Testbeszédünk legyen nyílt, megnyerő és nyugodt! Ne üljünk karba tett kézzel. És bár a leereszkedő stílus kerülendő, egy kis megfélemlítést mindig megengedhetünk magunknak.  Jó, ha magabiztosak vagyunk és úgy is hatunk, mint aki tudja, mit beszél. Olyan benyomást kell keltenünk, mint aki órákat, napokat, heteket töltött a gondolkodással a témáról, és a megoldás, amit kidolgozott, az egyetlen lehetséges alternatíva.