2007. november. 28. 16:10 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 28. 15:59 Karrier

Közmunka 877 millió forintból Észak-Magyarországon

Több mint két és félezer ember juthat munkához a következő három hónapban a közmunka program segítségével az Észak-magyarországi Régióban. A pályázat eredményeképp a térség mintegy 877 millió forint támogatásban részesül - jelentette be Gúr Nándor, az Országgyűlés Munkaügyi és Foglalkoztatási Bizottságának alelnöke.

Az országos mintegy 2,6 milliárd forintból 877 millió forint jut Észak-Magyarországnak, ebből Borsod-Abaúj-Zemplén megye 766 millió forint támogatást kap a közmunka programra, amelynek segítségével a megye 357 településéből 248 érintett - ismertette Gúr Nándor.

Az érdeklődők 3 hónapos futamidőre, 30-300 személy foglalkoztatásához kérhettek pályázati támogatást. A pályázatok elbírálásánál kiemelten kezelték a halmozottan hátrányos helyzetű területekre, illetve a póluscentrumok térségére vonatkozó pályázatokat.

Az ország 174 kistérségéből 48 kap ebben a pályázati formában támogatást a következő három hónapra. Borsod-Abaúj-Zemplén 15 kistérségéből 10 pályázati forráshoz jutott.

Idén több mint 10 milliárd forint jutott a közmunka programokra, ezeket kiegészítik a munkaügyi központok által támogatott közhasznú munkák - csaknem 2 milliárd forint -, illetve a polgármesteri hivatalok által végzett közcélú foglalkoztatás, amelynek forrása mintegy 3 milliárd forintra tehető.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.