2007. január. 17. 17:15 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 18. 11:03 Karrier

Sztrájkot hirdetnek a Volán szakszervezetek

Országos sztrájkot kezdeményeznek a Volán társaságok munkavállalóinak érdekeit képviselő szakszervezetek január 29-én reggel 4 és 8 óra között.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége és a Vas Megyei Közúti Közlekedési Független Szakszervezet közös közleménye szerint a személyfuvarozó Volán társaságok huszonnégyezer munkavállalójának érdekeit képviselő szakszervezetek 2006 novemberében adták át tárgyalási javaslatukat a 2007. évi keresetfejlesztés mértékére a munkáltatói szövetségnek.

Az azóta tartó tárgyalások sikertelenek voltak, mivel a munkavállalók 12 százalékos keresetfejlesztési követelésével szemben a munkáltatók ellenjavaslata ennek legfeljebb a felét teszi ki, nem zárva ki azt a lehetőséget sem, hogy lesznek olyan társaságok, ahol egyáltalán nem kerül sor keresetfejlesztésre.

„Az érdekképviseletek nem tudják elfogadni, hogy miközben Magyarország 3 ezer helységéből, kétezer településnek csak közúti összeköttetése van, a Volán dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülése mélyen alatta marad munkájuk társadalmi fontosságának és hasznosságának" - áll a közleményben.