A 2006-os év a munkaerő mobilitásának éve. A mobilitás fontos az európai gazdaság számára, ám jelenleg csupán az EU-állampolgárok 1,5 százaléka él és dolgozik más országban, mint ahol született.

Az European Citizen Action Service (ECAS) Brüsszelben „polgári fórumot” rendezett, amelyen olyan emberek mondták el történetüket, akik sok tapasztalatot szereztek a mobilitás hétköznapi problémáiról.

Az egyik legjellemzőbb tanulság, hogy az adminisztráció nagyban megnehezíti a munkavállalás céljából történő elvándorlást. „Az emberek szabad mozgása nem létezik” - mondta egy brüsszeli bürokrata annak a francia állampolgárnak, aki magát és amerikai származású férjét szerette volna regisztráltatni Belgiumban.

Egy litván hozzászóló elmondta: amikor Brüsszelbe készült, hogy ott dolgozzon, a Bizottságnál azt tanácsolták neki, hogy keresse fel a vilniusi belga követséget a bevándorlási kérdések tisztázása céljából. Ott azt mondták neki, ahhoz, hogy Belgiumba utazzon, vízumra van szüksége - annak ellenére, hogy két EU-tagország között nem létezhet vízumkényszer.

De nem csak az új tagországból származók panaszkodtak. Egy francia befektetési bankár az 1980-as években hamar megtalálta a helyét egy londoni cégnél. Tíz évvel később, mikor visszatért szülőhazájába, kiderült, hogy a brit piacon szerzett munkatapasztalatai fabatkát sem érnek Franciaországban.

A fórumon részt vevők arról is panaszkodtak, hogy komoly nyelvi akadályokkal szembesültek, a helyi hatóságoktól pedig nem kapták meg azt a jogi támogatást, amit elvártak volna. A lengyel Barka alapítvány, amely a lengyel bevándorlókat segíti, Franco Frattini igazságügyi EU-biztoshoz fordult azzal a kéréssel, hogy Brüsszel indítson programot az EU-n belüli bevándorlók segítésére. A fórumon többen kifogásolták, hogy az EU sokkal többet tesz a „harmadik országból” származó bevándorlók segítéséért, mint az unión belüli mobilitás ösztönzéséért.