2006. július. 18. 15:40 euractiv.hu Utolsó frissítés: 2006. július. 18. 15:40 Karrier

Egy hétig különböző cégeknél dolgoznak az EU-tisztviselői

Vezető beosztású EU-tisztségviselők egy hétig különböző cégeknél töltik le napi munkaidejüket, hogy testközelből megismerjék a kis- és középvállalkozások hétköznapjait.

A hétfőn elindított Vállalkozásmegismerési Program (Enterprise Experience) során az EU kormányapparátusából a Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatóság valamennyi vezető beosztású munkatársát (AD kategóriás tisztségviselőjét) egy hétre valamelyik kis- és középvállalkozáshoz küldik dolgozni. A cél az, hogy a köztisztviselők jobban megismerjék azt a környezetet, amelyben a vállalkozások működnek, s a saját bőrükön szerzett tapasztalatok segítsék későbbi munkájukat.

Günter Verheugen, a Bizottság vállalkozás- és iparpolitikáért felelős alelnöke maga is részt vesz az akcióban, amelynek keretében péküzemben és ácsműhelyben ugyanúgy megjelennek az uniós vezetők, mint kőolaj- és gázvezetékek mellett (természetesen nem szerszámokkal a kezükben, hanem a folyamatirányítók mellett).

Tavaly és az idei év elején kísérletképpen már szerveztek hasonló gyakorlatokat, most pedig hivatalosan is elindult a program. Az idén ötven, 2009-ig pedig a főigazgatóságnak mind a 305 vezető beosztású munkatársa megismeri egy-egy kis-, illetőleg közepes nagyságú vállalat tevékenységét és részlegeit.

A Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatóság a programsorán szorosan együttműködik az Európai Gyáriparosok és Munkáltatók Szervezeteinek Szövetségével (UNICE), a Kis- és Középvállalkozások Európai Szövetségével (UEAPME) és az Európai Kereskedelmi és Iparkamarával (EUROCHAMBRES).

A programban a 25 tagállam bármelyikében működő, legfeljebb 250 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozások vehetnek részt, bármely ágazatból, tehát arra is van mód, hogy magyarországi kisvállalkozás mutassa be hétköznapi gondjait brüsszeli EB-hivatalnoknak.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.