2006. július. 10. 13:51 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 10. 15:23 Karrier

PDSZ: elfogadhatatlan a heti négy ingyenes munkaóra bevezetése

Elfogadhatatlannak tartja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy a közoktatási törvény módosítása értelmében szeptembertől a pedagógusok számára heti négy nem fizetett munkaórát rendelhetnének el - közölte Kerpen Gábor elnök hétfőn Budapesten.

A PDSZ sürgeti, hogy a kormány folytasson érdemi érdekegyeztető tárgyalásokat a közoktatásban dolgozókat érintő foglalkoztatási megszorításokról, addig is vonja vissza a tervezett módosításokat, amelyeket álláspontja szerint törvénysértő módon, hatásvizsgálat nélkül terjesztettek elő - mondta a szervezet vezetője a tömörülés három elnökségi tagjával közösen tartott sajtótájékoztatón.

Kerpen Gábor hozzátette: ha ez nem történik meg, a kormány rákényszeríti a szakszervezeteket, legalábbis a PDSZ-t arra, hogy munkabeszüntetésről szóló előkészítő tárgyalásokat folytasson, azaz elkerülhetetlenné válik a sztrájkbizottság megalakítása.

A tervezett módosítás szövege úgy szól: "A 2006/2007-es tanévben a munkáltató (...) a meghatározott kötelező órán felül a nevelési-oktatási intézményben további legfeljebb heti négy foglalkozást, tanítást elrendelhet. Ebből két órát kizárólag egyéni foglalkozás, szabadidős foglalkozás, tanórán kívüli foglalkozás megtartása céljából lehet elrendelni. A négy óráért ellenszolgáltatás nem jár".

A PDSZ elnöke rámutatott arra, hogy tizenhat éve nem történt felmérés a pedagógusok munkaidő-terheléséről. Kerpen Gábor a KSH adataira hivatkozva rámutatott, hogy csaknem egymillió túlóra van a "rendszerben", tehát a kormány mintegy hárommilliárd forintot próbál spórolni a pedagógusok "kizsákmányolásával".

Elképzelhetőnek nevezte, hogy a tervezett módosítás kizárólag azt célozza: a túlóra csökkenjen, illetve ne kelljen azt kifizetni. Rámutatott arra, hogy a módosítás fizetéscsökkenéshez, középtávon pedig több tízezres elbocsátáshoz vezethet.

A szakszervezeti vezető megfogalmazása szerint "most a kormánynál van a labda", még van lehetőség elkerülni a vázolt helyzetet. Kerpen Gábor kérdésre válaszolva hangsúlyozta: szeretnék elkerülni a sztrájkot, bíznak az elképzelések megváltoztatásában.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.