2005. június. 20. 11:58 MTI Utolsó frissítés: 2005. június. 22. 16:37 Karrier

Százezer szám taszítják a bennszülött lányokat félrabszolgaságba

Több mint félmillió lányt zsákmányolnak ki, s tartanak szinte rabszolgasorban munkaadóik Indonéziában.

Kereken 640 ezer, 12 évnél idősebb indonéz lányt dolgoztatnak a hét minden napján, akár 18 óra hosszat is, és emellett munkaadóik még szexuális téren is visszaélnek a lányok kiszolgáltatott helyzetével – közölte hétfőn Jakartában a Human Rights Watch emberjogi szervezet. Némelyik lányt verik, cigarettával vagy forró vassalóval megégetik, bezárják, megerőszakolják, s a mártírsors következtében többen meg is haltak.

A New York székhelyű emberjogi szervezet felszólította az indonéz kormányt: módosítsa a munkát szabályozó jogszabályokat úgy, hogy a női munkaerők méltányos munkaidőben dolgozhassanak, rendszeresen szünetet tarthassanak munka közben és munkájukért legalább a minimálbért megkapják, továbbá hogy 15 évnél fiatalabb lányt ne lehessen munkára kényszeríteni.

Indonéziában becslések szerint 2,6 millióra tehető a bennszülött munkások száma és ebből mintegy 700 ezer gyerek – közölte az emberjogi szervezet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) által közzétett adatokra hivatkozva. A munkára fogott lányok nagy többsége szegény mezőgazdasági vidékekről származik és szomszédok, rokonok vagy hivatásos munkaerő toborzók hamis ígéretekkel csábítják el őket szűkebb hazájukból.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.