Vannak szerencsés emberek, akik azt állítják, hogy mindig azzal foglalkozhattak, amit szerettek, s ezért egész a karrierjüket egyetlen munkahelyen töltötték el. Ha valaki rátalál erre a helyre, akkor azt nyugodtan nevezhetjük álomállásnak. Azonban csak keveseknek adatik meg, hogy ilyen kipárnázott pozícióban éljék le munkás életüket, s karriercéljuk, habitusuk, identitásuk, stressz tűrő képességük szintje, szakmai tudásuk, családi hátterük, stb. mindenben megfelel a munkaadó igényeinek is. A többség előbb-utóbb vagy belső késztetésből, vagy külső hatásokra eljut arra a pontra, ahol egyértelműen az lesz a legfontosabb kívánsága, hogy új állást találjon. Mit kell tenni ilyenkor?

1. Szembesülj a félelmeiddel!

Ha már valaki az állásváltoztatásra adja a fejét, s fontos a számára, hogy milyen munkát talál, akkor meg kell fogalmaznia a rövid-, közép-, és hosszútávú karriercéljait. Aztán ki kell jelölnie az első lépéseket, amelyeket meg kell tennie e célok beteljesítése érdekében.

Az állásváltoztatás útjában álló legnagyobb akadályt – a szokásos álláspiaci nehézségek mellett, sőt előtt – a személyes félelmeink jelentik. Ilyeneket szoktunk mondani: Mi lesz, ha nem sikerül mégsem elhelyezkednem? Ki tartja majd el a családot? Mi lesz, ha nem válik be az új hely? Mi lesz, ha nem tudok megfelelni az új kihívásoknak? Biztos, hogy el akarok menni, hiszen ezeknek a rigolyáit már ismerem?

A félelmeinkkel való szembesülés az első lépése annak a harcnak, amelyben legyőzhetjük őket. Sokszor ugyanis még csak be sem valljuk, hogy mi az ami a jelenlegi székünkbe ragaszt bennünket, s szépen lassan összes álmunka feladására kényszerít.

2. Készíts mérleget a maradás és a változás súlyaival!

A tiszta képhez azonban csak a változtatás által keltett, s az ismeretlentől, a váratlantól való félelmek felsorolása által nem juthatunk el. El kell készíteni a mérleg másik felét is. A változtatás igénye ugyanis azért merült fel egyáltalán bennünk, mert él a remény, netán a bizonyosság, hogy máshol jobb volna folytatni. Reményeink szerint jobb arányt tudunk kialakítani a munka és az egyéb elfoglaltságaink, például a család között. Jobb karrierlehetőségek nyílnak. Jobb fizetést kaphatunk. Olyan munkára tehetünk szert, amely közelebb áll az érdeklődésünkhöz, sőt amelyet szenvedéllyel végezhetünk.

Ha elkészült a mérleg, akkor közelebb állunk már a helyes diagnózishoz, amely a maradás vagy a távozás melletti döntésünket fogja megerősíteni. Ha elvben eldöntöttük, hogy inkább mennénk, mint maradnánk (utóbbi esetre is kidolgozhatunk stratégiákat, de az egy máskor bemutatandó történet), akkor meg kell határoznunk közvetlen célunkhoz vezető lépéseket. Ha az út első látásra túlságosan félelmetesnek tűnik osszuk fel annyi apró lépésre, amelyek külön-külön kivitelezhetők anélkül, hogy túlságosan nagy stressz nehezedne ránk.

3. Értékeld újra magad, s tervezd meg a lépéseidet!

Gyakran pusztán a lépések sorrendjének megváltoztatása eltünteti a nyomást. Triviális, hogy előbb érdemes az új állást megszerezni, s csak utána felmondani. Ez még akkor is célravezetőbb, ha a korábbi munkahelyünket odahagyva korlátlan szabadidőnk marad az új állás megkeresésére. Minden lépést ezen a módon érdemes mérlegelni.

Persze, hogy milyen utat választunk az szintén megfontolás tárgya. Ez ugyanis nem feltétlenül függ az éppen elhagyni kívánt beosztástól. Állásváltoztatás idején ugyanis gyakorta kiderül, hogy az embernek hányféle értékes ismerete van, s hogy ezeket számos új módon képes felhasználni. Némi kreativitással számos új lehetőséget fedezhet fel, azaz a pályáját teljesen új irányba is kormányozhatja. Nem csak abban az értelemben vannak új lehetőségek, hogy például egy energetikus mérnök egy gyógyszergyár energiaellátást ugyan úgy képes irányítani, mint egy szállodáét, hanem az energetikus például környezetvédelmi problémákkal vagy az energiatakarékos technológiák elterjesztésével, stb. is foglalkozhat. A határterületek megannyi új állás-, sőt alkotási lehetőséget kínálnak a munkavállalóknak. Mindenezek ismeretében lehet aztán megtervezni a szükséges lépéssorozatot. Tegyük azonban hozzá, hogy lépéseink minél kevésbé ismert területekre vezetnek, a munkavállalás szempontjából annál nagyobbak a kockázataink, miközben a legnagyobb szellemi kalandot is ezek a váltások adják.

4. Rugalmas tudás, rugalmas lépések

A világ az elmúlt években jelentősen megváltozott. Még két évtizeddel ezelőtt a karrierszakértők arról beszéltek, hogy a munkavállalóknak hét, de legfeljebb tízévenként meg kell újulniuk, újra kell magukat definiálniuk, ha nem akarnak kiégni a mindennapi és változatlan munka monotonitásában. Azóta az élethossziglan való tanulás váltotta fel a szakaszos megújulás elméletét. Azaz a munkás élet manapság a változások állandó sorozataként fogható fel. Így aztán a munka biztonsága helyett a munka rugalmassága került előtérbe. Ez lehetővé teszi a munkaadóknak, hogy a rendelkezésükre álló munkaerőt sokrétűen, s flexibilisen használják fel. Ez lehetővé teszi számukra a piac változásaihoz való gyorsabb alkalmazkodást. Az munkavállalóknak ezzel megnövekedett a szabadságfoka, hiszen a rugalmasan felhasználható tudás lehetővé teszi, hogy könnyebben csatlakozzanak más munkaadókhoz, illetve, hogy pályájukat sokkal inkább a saját egyéni elképzeléseikhez igazítsák. Az állásváltoztatás ennek megfelelően annak is a próbája, hogy kinek-kinek a megszerzett ismeretei mennyire alkotnak versenyképes kombinációt, de azt is megmutatják, hogy mit kellene még megtanulnia ahhoz, hogy elképzeléseinek megfelelő álláshoz juthasson hozzá.