Ne hagyja magát elnyomni © sxc.hu

Nem csak a főnök viselkedhet zsarnokként az irodában. A kollégák közötti versengés során az azonos szinten dolgozó beosztottak között is fellángolhat az ellenségeskedés.

A Stanford egyetem közgazdasági szakának MBA-hallgatói körében végzett egyik felmérés megdöbbentő eredményt hozott a témával kapcsolatban. A válaszadók 86 százaléka találkozott már a munkája során olyan főnökkel, kollégával, aki megpróbált visszaélni bármilyen szempontból előnyösebb helyzetével, esetleg megpróbálta alárendelt viszonyba kényszeríteni az illető hallgatókat. A maradék 14 százalékról azt feltételezték a felmérés készítői, hogy ők állnak a másik oldalon, vagyis ők azok a zsarnokok, akikkel a többség már találkozott.

A kutatást vezető Roderick Kramer professzor egy „zsarnok toplistát” is összeállított, amelyen olyan hírességek szerepelnek, akik arrogáns, agresszív stratégiát alkalmaztak, hogy elérjék szakmájuk csúcsát. A listán többek között Martha Stewart, Margaret Thatcher, Richard Nixon és Steve Jobs kapott helyet.

Kramer rámutatott, példái kiválóan alátámasztják, hogy a zsarnokoskodás sok esetben eredményre vezethet az üzleti életben. Azonban, miért érhetnek el ilyen magasságokat ezek az emberek? Sok esetben azért, mert csupán a ranglétrán alattuk lévőket nyomják el, s igyekeznek megkedveltetni magukat a főnökeikkel. Kramer kutatásai során a Nixont követő Lyndon Johnson elnököt nevezte meg, mint egy olyan embert, aki nagyon eredményes volt ez utóbbi tekintetében.

A második indok, amiért az ilyen zsarnokoskodó emberek előrébb juthatnak, hogy általában mindenki félreáll az útjukból.

„A félelem működik” – mondta annak idején Richard Nixon. „Ezt ugyan nem tanítják a vasárnapi iskolában, de ettől még működik.”

A harmadik indok az, hogy sok esetben az ilyen erőszakos kollégák igen jól képzettek. A felmérésben megkérdezettek 37 százaléka találta úgy, hogy azok a zsarnokok, akikkel nekik dolguk volt „nagyon tehetségesek”, „szenvedélyesek” és „odaadóak” voltak, és sok esetben „jobban ismerték a szakmájukat mint bárki más”.

Ennek ellenére a zsarnokoskodó munkatársakkal probléma is akad, ugyanis általában elhárítják a felelősségre vonást, sokszor zaklatják kollégáikat, illetve arra kényszerítik a felkészültséget tekintve velük egy szinten lévő, tehetséges munkaerőt, hogy máshol - más munkakörben, esetleg más cégnél – érvényesüljön.

Hogyan lehet elkerülni, hogy hatalmába kerítsen egy ilyen zsarnok? Először is tudni kell, hogy milyen típusú erőfitogtatóval van dolgunk. Téves az elképzelés, hogy minden esetben férfiak válnak diktátorokká. Kramer vizsgálódásai során arra jutott, hogy általában azonos neműek uralkodnak azonos nemű társaikon. A professzor emellett meghatározott öt kategóriát, amelyekbe besorolhatóak a zsarnokok.

Az első csoport a fizikai zsarnokoké. Ők azok, akik agresszív testi fellépéssel igyekeznek megfélemlíteni a környezetükben lévőket. A közhiedelemmel ellentétben, ők nem minden esetben nagydarab, izmos emberek, azonban egy-egy konfrontációt követően az „áldozatok” általában magasabbnak írják le a kinézetüket, mint valójában.

Utánuk következnek az érzelmi megfélemlítők. Ők általában szarkasztikus, megvető megjegyzésekkel operálnak, s gyakran szándékosan félreértik, amit mondanak nekik. Módszereik sok esetben hasonlítanak a fizikai zsarnokokhoz, azonban általában kevesebbet gesztikulálnak, és gyakran ülve igyekeznek megfélemlítően fellépni.

Az információ-zsarnokok eltorzított információkkal dolgoznak, amelyek vagy igazak, vagy nem, így állandóan bizonytalanságban tartják a környezetüket. Ezzel arra kényszerítik a többieket, hogy hallgassanak, ha nem akarnak belekeveredni olyasmibe, ami csupán a dezinformáció eredménye.

A perfekcionista megfélemlítők képezik a negyedik kategóriát. Ők általában hihetetlenül magasra helyezik a lécet és fizikailag teljesíthetetlen határidőket állapítanak meg. Beosztottjaikat pedig jellemzően több munkát adnak, mint amennyit azok el tudnának végezni.

A passzív-agresszív zsarnok úgy szerzi meg előnyét, hogy elbizonytalanítja ellenfeleit, hogy kinek az oldalán is áll valójában. Az egyik stanfordi diák így nyilatkozott egy, a kategóriába eső, igen ismert üzletemberről:

„Az egyik pillanatban lelkendezve ecsetelte valakinek, hogy semmit nem szeretne jobban, mint vele üzletet kötni, hogy a kettejük együttműködése lesz a vállalat történetének legnagyobb dobása, s a következő pillanatban már az egyik asszisztensét utasította, hogy a fickót soha többé ne engedjék be az irodájába.”

Az utolsó kategóriába azok a zsarnokok tartoznak, akik helyetteseket alkalmaznak arra, hogy hatalmukat érvényesítsék.

„Ha valakinek kétségei vannak, hogy miként viselkedjen, amikor egy ilyen zsarnokkal találkozik, a legegyszerűbb, amit tehet, ha nem reagál túl hevesen” – tanácsolta Kramer professzor. „Ezzel demonstrálhatjuk saját kompetenciánkat, s ezzel ki lehet vívni az illető elismerését. Törekedni kell rá, hogy az a szándékuk, hogy kifejtsék hatalmukat, ne nyerhessen teret. Érzékeltetni kell velük, hogy nem ez a legjobb módja, ha együtt akarnak dolgozni velünk. Érdemes szövetségeseket is keresni, sok lúd disznót győz alapon.”

Kramer professzor kitért rá, hogy az első két kategória esetében hatásos, ha saját módszereikkel harcolnak a zsarnokok ellen, azonban a többi csoport már összetettebb problémát jelent. Azonban érdemes észben tartani, hogy ha az ilyen emberek elbuknak, akkor nagyot buknak, s sok esetben saját szövetségeseik is elpártolnak tőlük, nem ritkán a baj első jelére.