Itthon HVG 2024. december. 17. 20:35

Betört egy kirakatot, majd egy mikulásruhát és gyerekholmikat is ellopott egy kenderesi férfi

A férfit másnap fogták el, amikor a lopott holmikkal sétált.

A rendőrök garázdasággal és lopással gyanúsítanak egy férfit, aki a gyanú szerint december 16-án éjszaka kenderesi üzletek kirakatait törte be, és több dolgot is elvitt – írja a police.hu

A 27 éves férfi először egy műszaki és festékbolt ajtóüvegét dobta be egy térkővel, de mivel csak egy kis lyuk keletkezett, innen nem tudott ellopni semmit. Egy órával később egy másik üzlet kirakatüvegét zúzta be, de ekkor már két térkövet használt. A belső rácson keresztül először a gyermekholmikat vette célba, majd egy mikulásruhát, egy pulóvert, pólókat, bébiruhákat, továbbá egy zenedobozt, egy párásítót és egy borotvát is magához vett.

A férfi másnap délben a lopott pulóverben, a lopott hangszóróval és a párásító dobozával a hóna alatt sétált az utcán, amikor a rendőrök megállították. Az egyenruhások a Kisújszállási Rendőrőrsre kísérték, ahol beismerő vallomást tett. A lopással 110 ezer forint kár okozott, a rongálással okozott kár pedig elérte a 250 ezer forintot. 

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 17. 19:30

Őrült árakkal és őrült sikerrel kezdte, majd őrült nagyot bukott a Crazy Eddie

„Áraink ő-r-ü-l-t-e-k!” – szólt a szlogen, amelyet állítólag a 70-es 80-as években többen ismertek New Yorkban, mint a Coca-Colát, miközben a cég reklámarca sokak szerint Donald Trump stílusára is óriási hatással volt. De mint kiderült, az őrült árairól és még őrültebb reklámjairól elhíresült Crazy Eddie nevű elektronikai üzletlánc tulajdonosa, Eddie Antar, már a kezdetektől csaló praktikákkal növelte a profitot, melyből bőségesen juttatott népes rokonságának is. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.