Itthon HVG 2024. december. 04. 18:54

Telex: Korábban a bezáratott Wesley-iskolába járt a fiú, aki felakasztotta magát Szegeden

A fiúval állítólag „semmi baj nem volt” az iskolaváltásig.

Korábban a szeptembertől a kormányhivatal által bezáratott szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolába járt az a diák, aki kedden felakasztotta magát a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolában – írja a Telex, amelynek több forrás is megerősítette az értesülést.

„A Zrínyi iskolában öngyilkosságot megkísérlő diák wesley-s volt, akivel két évig semmi baj nem volt, míg be nem zárt a Wesley. Most öngyilkosságot kísérelt meg” – írta a lap egyik olvasója.

Szerdán Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselője is arról írt: úgy értesült, a diák korábban az Iványi Gábor egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott Wesley-be járt. „Nyilván nem tudhatjuk a diák tettének pontos indokait, azt viszont biztosan tudhatjuk, hogy azoknak a különleges bánásmódot igénylő diákoknak, akik nagy arányban jártak a Wesley-be, egy iskolaváltás az átlagosnál is sokkal nagyobb megrázkódtatás. Pláne, ha ezt hirtelen, napok alatt, mindenféle előkészítés nélkül kell megtenniük. Pláne, ha egy olyan iskolába kell visszamenniük, ahol korábban nagyon rosszul érezték magukat” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Tóth.

A fiú állapotáról eddig sem a rendőrség, sem a mentőszolgálat nem adott hivatalos tájékoztatást.

A MET fenntartásában működött szegedi Wesley-iskola – ahol 150, többségében halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyermek tanult – augusztus 30-án reggel kapta meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal határozatát az intézmény működési engedélyének visszavonásáról. A MET közleménye szerint az indoklásban július 24-i pénzügyi adatokra, köztartozásokra hivatkozott a hatóság. 

Két nappal később több százan tüntettek Szegeden a működési engedély visszavonása ellen, az iskola igazgatója pedig azt mondta: úgy tudja, nincs megfelelő szakmai hátterű intézmény, ahova a Wesley-ből kikerülő, sajátos nevelési igényű gyerekeket fel lehetne venni. 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123-as vagy a 06 80 820 111-es telefonszámot!

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.