Itthon hvg.hu 2024. augusztus. 03. 19:43

Titkársága szerint Novák Katalin elköltözött a Béla király úti rezidenciáról

Igaz, a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága erről pár napja még nem tudott.

„Novák Katalin kiköltözött családjával a Béla király úti ingatlanból saját tulajdonú otthonukba” – írta a Magyar Hangnak a volt köztársasági elnök titkársága.

A lap ugyanakkor a költözéssel kapcsolatban ellentmondásos válaszokat kapott. Az Országgyűlés Hivatala korábban arról tájékoztatta őket, hogy hogy nem rendelkeznek információval arról, hogy Novák kiköltözött volna lemondását követően a mindenkori magyar köztársasági elnök számára fenntartott, Béla király úti rezidenciából.

Sulyok Tamás államfő hivatalának (Sándor-palota) kommunikációs igazgatósága pedig azt írta: „Dr. Sulyok Tamás nem költözött még be a köztársasági elnöknek járó rezidenciába, azt jelenleg még Novák Katalin használja”.

Ezek a válaszok még Novák titkárságának válaszai előtt érkeztek.

Az viszont biztos, hogy a kegyelmi ügybe belebukott volt államfő havi ötmilliós javadalmazásban részesül, és háromfős titkárság látja el szakmai, politikai, diplomáciai, protokolláris és média feladatait.

A titkárság azt is írta: Elnök Asszony több nem nyilvános találkozón vett részt az elmúlt időszakban”.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.