Itthon hvg.hu 2024. július. 23. 20:52

„Tibi bácsi úgy bordán rúgta, hogy bepisilt” – gyűlnek a vádak a bántalmazó karateedző ellen

A rendőrség nyomoz, de felvilágosítást nem ad, a karateszövetség is teljes körű vizsgálatot ígér.

A legutóbb egy édesanya mesélte el az RTL Híradójának, hogy a fiát „Tibi bácsi” úgy bordán rúgta edzésen, hogy a gyerek bepisilt.

A történetben szereplő „Tibi bácsi” ugyanaz a férfi, aki egy korábban nyilvánosságra került videón felrúgott egy másik kisfiút egy szolnoki kalandparkban, majd vissza se nézve ott hagyta a földön fekvő gyereket.

Tibi bácsi a jászberényi Yakuzák Sportegyesület vezetője volt, de a botrány hatására lemondott, a rendőrség viszont egyelőre még nem tudja kihallgatni, mivel a férfi külföldön nyaral, a rendőrség azonban már beidézte.

Az edzőt a karateszövetség örökre eltiltotta, és megfosztotta mesteri címétől is, illetve a korábban általa vezetett sportegyesületet is kizárta a tagjai közül. A szövetség emellett teljes körű vizsgálatot is ígért a történtekkel kapcsolatban.

A nyilvánosságra került videó mintha lavinát indított volna el, egymás után jelennek meg a beszámolók az edző kegyetlen módszereiről. Egyik volt tanítványa elmesélte például, hogy ha az edző úgy gondolta, hogy a tanítványa valamit rosszul csinált, akkor megkérdezte tőle, hogy „combost vagy gyomrost” kér-e büntetésként.

Tibi bácsiról a TV2 Tények című műsorában egy nő azt is állította, hogy a jászberényi karateedző 17 évvel ezelőtt, amikor az edzője volt, megerőszakolta. A nő elmondása szerint előfordult olyan eset is, hogy az edző halálosan megfenyegette az aktus után.

Korábban Novák Katalin, még államtitkárként, életműdíjjal tüntethette ki az edzőt, akit a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményben szólított fel, hogy adja vissza a díjait. A férfi időközben lemondott a Yakuzák SE vezetéséről. Pénteken Orbán Viktor is megszólalt az ügyben, szerinte az eset „elviselhetetlen, tűrhetetlen, és következményekért kiált”.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.