A Balatontól a Börzsönyig egyszerre szakadhatott le az ég.
Ugyan a hőség kitart, sőt, kedden lehet az év eddigi legmelegebb napja, azért záporokkal és zivatarokkal is számolni kell. Az Időkép egy videón mutatta be, hogyan sorakoztak a zivatarok a Balaton keleti medencéjétől a Velencei-tó mellett, a Vértesen át egészen a Börzsönyig nagyjából 140 kilométer hosszan.
Előrejelzésük szerint kedden a szél főleg zivatarok környezetében erősödhet fel, tőlük függetlenül legfeljebb élénk lökések lehetnek, az pedig éjszaka trópusi lesz.
Szerdán egy legyengült hidegfront érhet el minket, emiatt egy árnyalattal mérséklődhet a forróság, de még 30-38 fok között alakulnak majd a csúcsok. Északnyugaton lehet elviselhetőbb a meleg. Erős széllökések előfordulhatnak, a megnövekvő gomolyfelhőkből elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.
Csütörtökön virradóra sem számíthatunk még felfrissülésre, a meleg éjszakát 31-38 fokos nappal követi. Egy-egy zápor, esetleg zivatar helyenként fordulhat elő. Az északi-északkeleti szél főként keleten és délen élénk lehet.
Péntekre mérséklődik pár fokot a hőség, már csak 30-36 fokos kánikula ígérkezik. Zápor, zivatar elvétve alakulhat ki. Többfelé élénk lesz az északias szél, zivatar környezetében erős, viharos lehet.
Hétvégén hasonlóan alakulnak a maximumok, az éjszakák kissé üdítőbbek lehetnek.