A miniszterelnök kijelentette, hogy a Fidesz csatlakozni akar az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládjához, amelynek elnöke Giorgia Meloni, akiknek megállapodásra kell jutniuk a francia jobboldali Nemzeti Tömörülést (FN) vezető Marine Le Pennel. Az ECR pedig később együttműködhetne az Identitást és Demokrácia (ID) pártcsaláddal, melynek a Matteo Salvini vezette Liga párt is tagja.
Az Európai Bizottság mindenben kudarcot vallott, a háborútól a migrációig, most szülessen újra a jobboldal, Meloni és Le Pen egyezzen meg – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Il Giornale című jobboldali olasz napilapban kedden megjelent interjúban.
A miniszterelnök kijelentette, hogy a Fidesz csatlakozni akar az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládjához, amelynek elnöke Giorgia Meloni.
Hozzátette, hogy ezzel egy időben a jobboldal újjászületésére van szükség Európában. “A jobboldali pártoknak együtt kell működniük, két nő kezében vagyunk, akiknek megállapodásra kell jutniuk” – utalt Giorgia Melonira és a francia jobboldali Nemzeti Tömörülést (FN) vezető Marine Le Penre.
Ami a másik európai frakciót, az Identitást és Demokráciát (ID) illeti, melynek az RN, valamint a Matteo Salvini vezette Liga párt is tagja, Orbán Viktor úgy válaszolt, hogy több lehetőséget mérlegelnek, a többi között egy nagy európai jobboldali csoportot is. “Elsőként az számít, hogy hasznosan cselekedjünk Európáért” – szögezte le Orbán Viktor.
Az interjúban, amelyet Francesco Giubilei a Nazione Futura konzervatív szervezet vezetője készített, Orbán Viktor úgy vélte, az Európai Unió “zsarolási eszközöket” használ, Olaszország esetében gazdasági-pénzügyi nyomásgyakorlással a magas államadósság miatt, Magyarországgal szemben pedig a gender és a migrációs politika miatt.
“Politikai ügyről van szó, semmi köze a jogállamisághoz. Mi ellenállunk, stratégiánk van szuverenitásunk megvédéséhez. Olaszország más, mivel Olaszország nélkül nem lehet Európai Unió, de mi tízmilliós lakosú ország vagyunk. A mi harcunk Brüsszel föderalizmusával szemben azonban példa lehet számos más európai nemzet számára” – mondta Orbán Viktor.
Úgy vélte, hogy a háború válaszúthoz érkezett: “vagy elszigeteljük a konfliktust és diplomáciai utat találunk, vagy még inkább elmélyülünk a háborúban”. Úgy vélte, Donald Trump korábbi amerikai elnök újraválasztása hozhat fordulatot, mert ha “Trump és az EU akarná, a háború huszonnégy óra alatt véget érne”.
Szerinte megbukott az Európai Bizottság migrációs politikája is – hangoztatta, és egyszerűnek nevezte a magyar receptet (..) senki ne jöjjön többé Európába a nemzetállamok engedélye nélkül” – fejtette ki a miniszterelnök.