A miniszterelnök a Robert Fico elleni merényletről, Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról és Magyar Péterről is beszélt a Blikknek.
Sosem hordtam golyóálló mellényt, most sem hordok – mondta a Blikknek adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök, akit elsőként a Robert Fico ellen elkövetett merényletről kérdeztek.
“Nem tudjuk most még, hogy egy magányos elkövetővel van-e dolgunk. Az elkövetőről azt tudjuk, hogy a korábbi, baloldali köztársasági elnökjelölt mellett kampányolt, egy háborúpárti emberről van szó, akinek a legnagyobb kifogása a mostani szlovák miniszterelnökkel szemben éppen az volt, hogy nem támogatja a háborút” – magyarázta Orbán.
A titkosszolgálatok munkájáról elmondta, van együttműködés, a napját pedig úgy kezdi, hogy a Nemzeti Sport mellett elolvassa az aznapi titkosszolgálati jelentéseket is. “Tehát nekünk nem kell kutakodnunk például azután, hogy mi történt Szlovákiában, mert van kapcsolat a két ország között” – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy szerinte hogyan lesz béke Oroszország és Ukrajna között, Orbán azt mondta: “Szerintem lesz egymással párhuzamosan két teljesen különböző tárgyalás. Ukrajna és Oroszország között valamilyen érintkezésnek lennie kell. Ám emögött valahol egy igazi tárgyalás is zajlik majd az oroszok meg az amerikaiak között, amely egyébként nem egyszerűen Oroszországról és Ukrajnáról szól, hanem az egész európai biztonsági rendszerről és könnyen lehet, hogy meghatározza majd a következő húsz-harminc évünket.”
A belpolitikára áttérve Orbán kifejtette, azért volt számára “rémálom” Novák Katalin és Varga Judit lemondása, mert azok “villámcsapásszerűen” jöttek. “Vannak dolgok, amelyekre föl lehet készülni, de itt egyszer csak azt láttam, hogy támadást indítottak a baloldali pártok a köztársasági elnökasszony ellen. Az volt a baj, hogy én teljesen eszköztelen voltam abban a helyzetben” – mondta, hozzátéve, hogy barátságban maradt Novákkal, és a távozása után találkoztak is, de az “nem volt kellemes beszélgetés”.
A miniszterelnök szerint Varga távozása vezéráldozat volt. “Huszonöt éve nem volt olyan, hogy az igazságügyi miniszter ne írt volna alá valamit. Azt gondolom, ahelyett, hogy Judit behozta volna ezt a kormányba, vagy megvitatta volna velünk, úgy gondolta, van egy töretlen gyakorlat, akkor aláírja. Úgy vélem, neki sem volt más választása, mennie kellett, de ott érzek egy túlzást. Vele szemben a sors itt méltánytalan volt” – jelentette ki, hozzáfűzve, hogy a mai napig kikéri Varga véleményét szakmai kérdésekben.
Varga Judit volt férjével, Magyar Péterrel kapcsolatban Orbán azt mondta: “Hát arról inkább nem mondanék semmit. A szóban forgó úriembert nem ismerem, életemben két mondatnál többet nem váltottam vele és az is teljesen formális volt. Ha ő a “belső körökhöz” tartozott, akkor én nem”. Magyar politikai ambícióira rátérve a miniszterelnök kifejtette, nem bosszantja a kezdeményezése, hiszen “egyetlen magyar választópolgártól sem lehet eltiltani, hogy kipróbálja magát a politika világában”.
Végül arra a kérdésre, hogy 1998-ban úgy képzelte-e el a 25 évvel későbbi Magyarországot, ahogy most látja, Orbán úgy felelt: “Ilyesmire, csak azt gondoltam, hogy egyszerűbben jutunk el ide. Sosem vagyok elégedett, természetes, hogy lehetett volna szinte mindent jobban csinálni. De ha az utat nézem, akkor azt gondolom, hogy harminc évvel a rendszerváltoztatás után ez vállalható.”