Itthon hvg.hu 2024. március. 11. 16:01

Vitézy Dávid azt ígéri, még ebben a hónapban bejelenti, elindul-e Karácsony Gergely ellen

A korábbi közlekedési államtitkár még mindig nem döntött, de nem húzhatja már sokáig.

„Nem döntöttem még ezt el, ígérem, hogy március végéig végleges választ fogok arra adni, hogy elindulok-e ezen a főpolgármester-választáson” – mondta az ATV Start című műsorában Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár. Arról is beszélt, hogy az LMP mellett számos civil szakmai szervezet is megkereste, és „unszolják”, hogy vállalja el a jelöltséget.

Vészesen közeledik az önkormányzati választás, a fővárosban azonban Karácsony Gergelynek egyelőre csak két kihívója ismert. A főpolgármester újrázását a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd támogatja, a Jobbik – Konzervatívok jelöltje Brenner Koloman, a Mi Hazánk Mozgalomé pedig Grundtner András.

A kormánypártok részéről számos név felvetődött, köztük Gyurta Dániel olimpikoné, Fürjes Balázs volt miniszterelnökségi államtitkáré, a műsorvezető Németh Balázsé, vagy Kubatov Gábor Fidesz-alelnöké, azt a feltételezést ugyanakkor rendre cáfolták, hogy Vitézy Dávid lehet a végső jelölt. Az ATV kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő lesz a befutó.

Vitézy ugyan még be sem jelentette az indulását, a Medián januárban máris 23 százalékra mérte, ami azt jelenti, hogy többen szavaznának rá, mint a Fidesz eddig meg nem nevezett jelöltjére.

Hirdetés