Itthon hvg.hu 2023. október. 02. 08:52

Szöllősi Györgyöt a Külügyminisztérium az adófizetők pénzén utaztatta szerte a világba

A Nemzeti Sport főszerkesztője rengeteg országba jutott el közpénzen.

Szöllősi György a Nemzeti Sport főszerkesztője, aki 2017-ben Szijjártó Péter kezdeményezésére rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangot – ezzel ő lett a magyar futball és a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete – kapott Áder János államfőtől, kinevezése óta számos országba látogatott el. A kapott nagyköveti rang azonban Szöllősit nem tette akkreditált diplomatává.

Szöllősi ennek ellenére rengeteget utazgatott, Kanadától Japánon keresztül Franciaországig sok helyen megfordult, mindezt pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) fizette – derül ki a 444.hu külügynek küldött közérdekű adatigényléséből. A tárca azt azonban nem árulta el, hogy mennyibe kerültek ezek az utak.

A külügy annak ellenére fizette az utazásokat, hogy Szöllősi „a Minisztériummal nem állt és jelenleg sem áll semmilyen foglalkoztatásra irányuló, így kormányzati szolgálati, politikai szolgálati, illetve biztosi jogviszonyban, munkaviszonyban vagy megbízási szerződéses jogviszonyban” – írták a portálnak.

A KKM egyúttal hozzátette, hogy Szöllősi „a Külszoltv. 13. § (6) bekezdés szerinti utazó nagyköveti megbízatást (valamely kiemelt fontosságú diplomáciai vagy nemzetközi feladat ellátására) Szöllősi úr nem kapott külgazdasági és külügyminiszter úrtól”.

Szöllősi mellett ezreknek van diplomata útlevelük: ki és miért kapott ilyet Dzsudzsáktól Habonyon át Schadlig?

Az amerikaiak által feltartóztatott Szöllősi György fiaskója a példa arra, hogy a diplomata útlevél sem mindenható, mégis ezrével osztogatják. A diplomatákon, állami hivatalnokokon és parlamenti képviselőkön kívül, akiknek valóban szükségük van rá, tömegével kapnak ilyet az aktuális hatalom olyan különféle rendű-rangú kegyeltjei is, akik csak az okmány presztízse miatt villognak vele szívesen.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.