A mentők szerint viszont 12 perc alatt érkeztek ki. A közeli kórház szülészete Mohácson már korábban bezárt, a mentők túlterheltek. Egészségügy, 2023.
Autóval indult szülni egy baranyai nő és a férje a baranyai megyei Görcsönydobokáról Szekszárdra, de a szülés már a szomszéd faluban megindult. Ekkor mentőt hívtak és továbbmentek, de félre kellett állniuk, és végül az út mellett született meg a gyermek. A mentőre, pontosabban mentőkre, mert aztán két kocsi érkezett, viszont 40 percet vártak, számolt be a még júliusban történt esetről az ATV Híradója. A friss apa arról is beszélt, hogy a feleségét ruhátlanul tették be a mentőbe, ezt ő méltatlannak tartja.
A mentők szerint ugyanakkor ez nem igaz, Győrfi Pál szerint a mentők 12 percen belül a helyszínen voltak, szakszerű ellátásban részesítették a kismamát és az újszülöttet, akiket a szakma szabályai szerint szállítottak kórházba. A szóvivő szerint szemenszedett hazugság, hogy a nőt “mindenki előtt, ruhátlanul tették a mentőbe”, az apa a kórházi átadáskor külön köszönetet mondott az ellátást végző bajtársaknak. "A mentőellátás és az ügyeleti alapellátás is jól szervezetten működik Baranya vármegyében" zárta a közleményét a szóvivő.
A térség ellenzéki politikusai az üggyel kapcsolatosan felhívták a figyelmet arra, hogy Mohácson megszűnt a szülészet (a Google útvonaltervezője szerint Görcsönydobokáról Mohács 17, Szekszárd 40 kilométer), és hogy a mentőknél történt változások nem kedveztek a környéken élőknek.
"Kategorikusan ki lehet jelenteni, hogy jelen pillanatban nem megszervezett a lakosság ellátása" - fogalmazott Heimné Emmert Zsuzsanna önkormányzati képviselő.
A jobbikos Schwarcz-Kiefer Patrik szerint tetézi a bajt, hogy az Országos Mentőszolgálatnak szeptember elsejétől már a házi orvosi ellátásban is részt kell venniük Baranyában. A mentőszolgálatot az ATV hiába kereste a riporthoz.
(Cikkünk, és ennek megfelelően a címe a megjelenés után Győrfi Pál mentőszóvivő közleményével frissült)