Itthon Lengyel Tibor 2023. szeptember. 01. 15:48

Majdnem háromszorosára nő a Sándor-palota rezsiszámlája, a legdurvábban a gáz drágul

Lengyel Tibor
Szerzőnk Lengyel Tibor

A tavalyi nettó 74 millió forint után erre az évre összesen már 200 milliót terveztek be távhőre, villanyra és gázra Novák Katalin államfő hivatalában. A szolgálati autók benzinköltsége is emelkedik, de például az állami kitüntetések legyártása egy kicsit olcsóbb lett tavaly óta.

Jelentősen, összességében majdnem háromszorosára nő idén a Sándor-palota rezsiköltsége a tavalyihoz képest a köztársasági elnök hivatalának frissen közzétett szerződései alapján. A Sándor-palota honlapjára feltöltött, az idei első félévet lefedő szerződéslista alapján

2023-ban a rezsikiadásokat nettó 200 millió forintra tervezik, ez a távhőt, a gázt és a villanyt fedi le, amelyekre tavaly összesen még csak nettó 74,6 milliót költöttek.

A drágulás a gáznál a legnagyobb: míg tavaly nettó 6,2 milliót fizettek ki erre a szolgáltatásra, idén ennek 5,6-szorosát, nettó 35 milliót terveztek be. A távhenergia viszi el majd most is a rezsi nagy részét: erre idén nettó 120 milliót szánnak, ami 3,2-szerese a tavaly kifizetett nettó 37,3 milliónak.

A villanyszámla emelkedik arányaiban a legkisebb mértékben, hiszen tavaly e tételnél még nettó 31,1 millió volt a tényleges kifizetés, idén pedig ennek 1,4-szeresét, vagyis nettó 45 millió forintot terveztek be.

A szerződéslista alapján tavalyhoz képest csaknem duplájára nő idén az üzemanyagra, autópálya-matricákra és egyéb szolgáltatásokra szánt keret, amely idén nettó 40 millió forint. Nem drágul, sőt pár százezer forinttal kevesebbe, nettó 54,1 millióba kerül idén az állami kitüntetések legyártása.

Néhány érdekesebb tétel még a most közzétett, első féléves szerződéslistából (nettó, forint):

  • 11 660 000 Ft - mobiltelefon és internet szolgáltatás – Magyar Telekom Nyrt.
  • 14 800 000 Ft - 10 alkalmas közvéleménykutatás – Nézőpont Intézet Kutató Központ Kft.
  • 15 000 000 Ft - protokoll virágdíszek, dekoráció – Ágostházy Borbála
  • 17 800 000 Ft - egészségügyi ellátás – Északi-Budai Szent János Centrumkórház
  • 42 707 280 Ft - garázsbérlet – Várkapitányság Zrt.
  • 73 000 000 Ft - közbeszerzési tanácsadás, lebonyolítás – MultiContact Consulting Kft.

A nettó 5 milliós értékhatárt meghaladó szerződések listája (2023. január-június) itt böngészhető.

A most közzétett listán ugyan nem szerepel, de a hvg.hu a nyár elején írt róla, hogy a Sándor-palotának 17 fizetett tanácsadója van vezető-főtanácsosi munkakörben. Ugyanakkor az a 16 személy, akikkel az államfő hivatalba lépésének egyéves évfordulóján fotózkodott, ingyen dolgozik és ad tanácsot neki:

A hírességek ingyen adják Novák Katalinnak a tanácsaikat

A Sándor-palotának 17 fizetett tanácsadója van vezető-főtanácsosi munkakörben, de az a 16 személy, akikkel az államfő hivatalba lépésének egyéves évfordulóján fotózkodott, ingyen dolgozik.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.