Itthon hvg.hu 2023. augusztus. 20. 20:07

Antony Blinken a demokrácia és a jogállamiság melletti elköteleződésre emlékeztetett a magyar államalapítás ünnepe alkalmából

Az amerikai külügyminiszter figyelmeztető szándéka a protokolláris finomságok keretein belül is jól érzékelhetők.

Az Amerikai Egyesült Államok nevében kívánt boldog Szent István-napot Magyarországnak Antony Blinken amerikai külügyminiszter – osztotta meg a tárcavezető levelét az USA budapesti nagykövetsége.

Blinken ezt követően hangsúlyozta, hogy a magyar és az amerikai nép egységes a demokratikus értékek, a jogállamiság, a közös biztonság és a prosperitás iránti elköteleződésében. Ezen az alapon képzeli el Washington a további együttműködést a két ország között és kíván szembenézni a közös kihívásokkal.

Nem kell túl nagy fantáziával rendelkezni ahhoz, hogy az ember a protokolláris finomságok ellenére kiérezze a külügyminiszter köszöntőjéből a figyelmeztetést. Már csak azért sem, mert a hónap legelején már történt egy erős csörte a két ország között, amikor az USA korlátozta a Magyarországról érkezők vízummentességét. Washington ekkor azzal érvelt, hogy az Orbán-kormány 2011 és 2020 között több százezer útlevelet adott ki az egyszerűsített honosítási program részeként anélkül, hogy szigorú személyazonosság-ellenőrzési mechanizmusok lennének érvényben.

 

Berágott az USA Magyarországra: szigorítják a vízummentességet

Bűnözők és csalók is érvényes magyar útlevelet szerezhetnek az egyszerűsített honosítási program miatt az amerikai nagykövetség érvelése szerint. A Belügyminisztérium reagált és "Joe Biden bosszúját" emlegette.

Erre a Belügyminisztérium pedig azzal kontrázott, hogy Joe Biden bosszút akar állni a magyar kormányon.
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.