A vármegye hivatásos és önkéntes tűzoltó egységei több településen homokzsákokat helyeztek ki.
Ahogy azt korábban megírtuk, országszerte gondot okoz a rengeteg eső. Így van ez Nógrád vármegye több településén is: Ecsegen nyolc embernek el kellett hagynia az otthonát, Szécsényfelfalu közúton megközelíthetetlenné vált – közölte az illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság. Még most is sorra érkeznek a segélyhívások a katasztrófavédelmi igazgatóság műveletirányító ügyeletére.
Nagybárkányban a heves esőzés miatt a patak kilépett a medréből, a víz a helyi általános iskola épületét is elöntötte.
Az iskola vezetése a diákokat hazaküldte. Kisbágyonban több ház udvarába ömlött be a hirtelen lezúduló eső, Bujákon több ház pincéjét árasztotta el a víz. Endrefalván szintén kiöntött a helyi patak, a víz az utcákon hömpölygött, lakóházakat is veszélyeztetett.
A vármegye hivatásos és önkéntes tűzoltó egységei több településen homokzsákokat helyeztek ki, elárasztott pincékből szivattyúzták ki a vizet és úttestre dőlt fákat távolítottak el.
Az említett települések mellett az egységeknek be kellett avatkozniuk Pásztó, Mátraszőlős, Nagylóc, Ecseg, Nógrádmegyer, Nógrádszakál, Piliny, Kisbárkány, Lucfalva, Cserhátszentiván, Nógrád, Sámsonháza és Felsőtold településeken is.
A vármegye tűzoltói jelenleg is számos helyszínen dolgoznak a káresetek elhárításán.
Megírta a katasztrófavédelem, mit (ne) tegyünk villámárvíz esetén
Az életünk múlhat azon, hogy betartjuk-e a tanácsokat. Fontos tanácsokat tett közzé a katasztrófavédelem arra az esetre, ha a rövid idő alatt kialakult, gyorsan érkező, sodró erejű villámárvíz éri el az otthonunkat. Mint írják, a rövid idő alatt, nagy intenzitással lehulló csapadék több, mint amennyit a talaj el tud vezetni, így a felszínen gyorsan megjelenik a lefolyás, ami hirtelen eljut az útjába eső településre.