Itthon hvg.hu 2023. május. 17. 18:19

Súlyos problémákat talált az uniós vizsgálóbizottság Magyarországon

Civilekkel, a versenyszféra szereplőivel, a kormány tagjaival, önkormányzati vezetőkkel is egyeztettek az EP Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának tagjai budapesti látogatásukon. Itt tartózkodásuk alatt számos problémáról szereztek tudomást, olyanokról, amelyeket a jogállamisági eljárás ellenére sem rendezett a magyar kormány.

A Költségvetési Ellenőrzési Bizottság felelős a jogállamisági eljárás betartatásáért, valamint mi vagyunk az egyetlen bizottság, amely az uniós költségvetésből kifizetett források demokratikus módját vizsgálhatja – mondta a Portfolio tudósítása szerint Monika Hohlmeier a szerdai budapesti, az EP-delegáció missziózáró sajtótájékoztatóján.

A lap emlékeztet rá, hogy Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságában már a múlt hónapban kibukott, hogy több német multinacionális vállalat is az Európai Bizottság és a szakbizottság elé vitte az Orbán Viktor vezette kormány törvénykezési gyakorlatát, mivel azok szerintük diszkriminatívak és versenykorlátozók. A testület ezért úgy döntött, hogy Monika Hohlmeier, a szakbizottság bajor keresztényszocialista elnökének vezetésével Budapesten feltáró vizsgálatot tartanak.

A sajtótájékoztatón Hohlmeier elég sok problémát felvázolt, ezek között említette:

  • a magyar törvényhozás "nagyon kapkodó és gyors", csak idén 95 költségvetésmódosítást hajtott végre az Orbán Viktor vezette kabinet, amelyekről nem tárgyaltak, nem egyeztettek nyilvánosan;
  • a regionális és települési önkormányzatokat nem vonják be a fejlesztési tárgyalásokba;
  • az ellenzéki vezetésű önkormányzatok hátrányt szenvednek;
  • több multinacionális vállalat is panaszt tett, jelezve, hogy attól félnek, a diszkriminatív, érzésük szerint ellenük irányuló magyar törvények azt a célt szolgálják, hogy kiszorítsák őket Magyarországról;
  • számos hiba és probléma derült ki az Állami Számvevőszék működésével kapcsolatban;
  • egyes cégeket vegzálnak a hatóságok;
  • a kormányzat egy kivételezett kört támogat.

"Minden alkalommal, amikor idejövök, mindig új dolgokat tanulok Magyarországról. Ez volt a nyolcadik utam Budapestre, és még mindig láttam olyan dolgokat, amelyek más uniós országokban nem történhetnek meg" – mondta Daniel Freund német zöldpárti képviselő. Szerinte fontos lenne, hogy a magyar fiatalokon segítsenek az uniós forrásokból, támogassák a legsebezhetőbb társadalmi rétegeket, napelemek kerüljenek az épületekre, de szerinte az fontos, hogy azt nem akarják, hogy "a miniszterelnök barátaihoz jussanak az uniós támogatások".

Az erősen kormánykritikus Freund egyébként, ha már itt járt, a Parlamentből is posztolt:

Kipp-kopp-viccet posztolt Orbán irodája mellől Daniel Freund EP-képviselő

Német politikai humor egyenesen a Twitterről. Hétfő óta van Magyarországon az Európai Parlament uniós pénzek felhasználását vizsgáló delegációja. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a küldöttség a budapesti látogatásán több érintett magyar parlamenti bizottsággal is találkozik. De a négy testület közül a három kormánypárti vezetésűnél csak a Fidesz-KDNP-s elnökkel, tagokkal - köztük ellenzékiekkel - nem.

Hirdetés