A legnagyobb mértékben a bizonytalanokat befolyásolta a brüsszeli szankciókról előadott kormánypropaganda.
Nem igazán számít, hogy a hazai élelmiszer-áremelkedés több mint a kétszerese az uniós átlagnak, a közvélemény mégis a brüsszeli szankciókat okolja a drágulásért a kormány gazdaságpolitikája helyett – derül ki a Népszava cikkéből. Ez pedig a kormánypropaganda hatékonyságát bizonyítja, hiszen a Publicus Intézetnek a lap megbízásából készített kutatása szerint, míg tavaly decemberben a megkérdezettek 47 százaléka gondolta úgy, hogy Brüsszelé a felelősség a drágulásban, addig idén februárban ez az arány már 63 százalék volt. A megkérdezetteket három kategóriára osztották, kormánypártiakra, ellenzékiekre és bizonytalanokra, mindhárom csoportban növekedett a Brüsszelt okolók tábora, legjelentősebben a bizonytalanok körében, ahol 38-ról 57 százalékra ugrott fel.
Tanulságos megnézni, hogy miként alakult az élelmiszerárak növekedésével kapcsolatba hozható egyéb tényezők értékelése:
- A gyenge forintra tavaly még a válaszadók 86 százaléka tekintett felelősként, ez mostanra 75 százalékra csökkent.
- A kormány gazdaságpolitikája tavaly még 74 százalék szerint közrejátszott a drágulásban, ma ez az arány már csak 65 százalék.
- Érdekesnek tűnhet, hogy még az elszálló energiaárakat is egy százalékkal kevesebben tartják fontos tényezőknek, bár ez az érték még simán lehet statisztikai hiba is.
- Növekedett azonban az élelmiszerkereskedőket okolók aránya, a tavalyi 63 százalékról 77-re ugrott fel, de ez is egybevág a kormányzati propagandával, hiszen nem rég még a GVH is a boltokban nyomozott nagy erőkkel a drágulás okai után.
A GVH keresi a brutális élelmiszer-drágulás okait - Ön szerint megtalálja a kormányt?
Az önmagát immár nemzetiként aposztrofáló Gazdasági Versenyhivatal „többek között" az élelmiszerláncok körmére néz, vajon miért drágulnak Magyarországon kiemelkedő mértékben az élelmiszerek. „A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hatósági eljárásban vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort, valamint piaci jelzéseket értékel annak ellenőrzésére, hogy közrejátszhat-e versenyjogsértés, vagy versenytorzulás az élelmiszerárak kiugró emelkedésében" - jelentette be a hivatal.